Túl…/ Beyond

2021.08.29. 08:41

Negyven kortárs alkotó művei ismét a Kodály köröndön

Újabb szabadtéri kiállítás nyílik a Kodály köröndön a tavalyi Standby tárlat koncepciója szerint, negyven alkotó – festőművész és fotós – képének nyomata kerül a kerítésre, időjárás álló lemezre. A képek másfél hónapon keresztül szabadon megtekinthetőek lesznek a közterületen.

Mivel a körönd műemlék épületei folyamatosan épülnek, ezért idén ismét két ház előkertjének kerítésére épül a tárlat, két negyed körben helyezkednek majd el az alkotások.

A Túl… című kiállítás egyszerre utal a pandémia utáni helyzetünkre, de minden további lépésre, ami egy megpróbáltatások utáni, bizonytalan állapot után a kiutat jelentheti.

A kurátorok olyan műveket mutatnak be, amelyek reményt keltenek, életerőt, jókedvet, derűt vagy játékos humort sugároznak.

Olyan lelki kapaszkodóként szolgáló témákat vetnek fel, mint a természet, a szépség, a család, az emberi kapcsolatok, a földi élvezetek vagy éppen a földön túli tér, a történeti és kulturális hagyomány vagy a transzcendencia.

Az alkotások kiemelt motívuma a fény, az élet, a szellem és a bizakodás szimbóluma.

A festményeket Sturcz János művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a fotókat Raden Hannawati grafikus, társszervező válogatta.

A kiállítás ideje alatt több tárlatvezetést tervezünk: szeptember 3-án, pénteken 15 órától, sajtóbejárással egybekötött tárlatvezetést tartanak Sturcz János és Raden Hannawati kurátorok.

A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap (www.nka.hu), Terézváros Önkormányzata és a Béres Alapítvány támogatta.

Kiállító művészek:

Asztalos Zsolt

Ázbej Kristóf

Bach Máté

Baksai József

Barakonyi Zsombor

Bácsi Róbert László

Bondor Csilla

Cedric af Geijersstam

Czene Márta

Dobos Tamás

Gesztelyi Nagy Zsuzsanna

Gordon Eszter

Gömör Tamás

Hegedüs Róbert

Hirling Bálint

Horváth Katalin Fanni

iski Kocsis Tibor

Jovián György

Kondor Attila

Kudász Gábor Arion

Lajta Gábor

Mayer Éva

Mátrai Erik

Mónus Márton

Móricz Sabján Simon

Papageorgiu Andrea

Pályi Zsófia

Révész Anna

Sághy Tímea

Szabó Ábel

Szigeti Tamás

Szikra Ágnes

Szurcsik József

Takáts Márton

Tayler Patrick

Teknős Miklós

Verebics Ágnes

Verebics Katalin

Vető Orsolya Lia

Weiler Péter

 

Ezek is érdekelhetik