NB I.

2018.01.10. 17:04

A védelmét erősítené a Honvéd

Az OTP Bank Ligában címvédő Budapest Honvéd labdarúgócsapata elsősorban a védelmét szeretné megerősíteni a téli szünetben.

George F. Hemingway tulajdonos a klub szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kétszeres válogatott Heffler Tibor azért érkezett, hogy a jobb oldali védő poszton versenyhelyzet legyen a sérüléséből felépült George Ikenne-Kinggel. Rajta kívül még egy belső és egy bal oldali hátvéd igazolását tervezi a kispesti sportvezető, továbbá ha lesz távozó, akkor egy középpályás érkezését sem zárta ki.

„Ha lesz megfelelő ajánlat, akkor eladjuk, de a sajtóban megjelent információkkal ellentétben, eddig nem jött ilyen. De nem is akarjuk feltétlenül eladni” – mondta a sportvezető az előző szezon gólkirályáról, Eppel Mártonról.

A célokat illetően a régi-új vezetőedző, Supka Attila a nemzetközi szereplés kiharcolását említette. Úgy vélte, a keret alkalmas ennek elérésére.

„Ősszel nem olyan volt a csapat védekezése, mint kellett volna. Ha ezt megoldjuk, akkor szép tavasz állhat előttünk”

– utalt arra a Kispesten harmadszor dolgozó szakember, hogy 19 forduló alatt 30 gólt kapott a csapat. Hozzátette, el kell telnie két hétnek, hogy lássa, ki milyen állapotban van, de szerinte a játékosok fizikai állapotával olyan nagy baj nem lehet egy negyedik helyen álló együttesnél.

Hemingway nevetve megjegyezte, azt szeretné, ha a Honvéd három pozíciót javítana a tabellán. Erre Supka úgy válaszolt, hogy a Ferencvárosnak és a Videotonnak tetemesnek tűnő előnye van, de mindkét gárdával még kétszer találkozik a csapata, illetve a magyar bajnokságban „bármi megtörténhet”.

Újságírói kérdésre Supka úgy felelt, nem volt jogsértő a távozása a Szeged 2011-től, de bővebben nem kívánt erről beszélni. A szakember az őszi szezon után lemondott posztjáról a másodosztályú gárdánál, majd aláírt a Honvédhoz.

Hemingway arról is beszélt, hogy a Honvéd február 5. és 15. között Törökországban edzőtáborozik, ahol egy-egy albán, román, fehérorosz és orosz ellenféllel vív felkészülési mérkőzést. A tulajdonos az MTI érdeklődésére a stadionról azt mondta, hogy tavasz végén vagy nyár elején átadják az akadémia új létesítményét, s csak utána kezdik majd el az új aréna építését.

A piros-feketék 19 fordulót követően a negyedik helyen állnak, hátrányuk 13 pont a Ferencvárossal, 10 a Videotonnal és a Debreceni VSC-vel szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!