u21-es eb

2018.06.13. 06:33

Eb-t rendezne 2021-ben Magyarország

A Magyar Labdarúgó Szövetség megpályázza a 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság rendezését - írta a Világgazdaság szerdán a Fővárosi Közgyűlés előzetesen nyilvánosságra hozott napirendje alapján.

A Világgazdaság cikke szerint Budapest az egyik helyszín, ahol az FTC bázisa, a Groupama Aréna, valamint az új Honvéd stadion vagy az újpesti Szusza Ferenc Stadion adhat otthont a torna mérkőzéseinek, de az MLSZ több város bevonásával bonyolítaná le a viadalt, mivel összesen hat stadiont kell biztosítani a meccseknek.

A határozat jellemzően általános formulákat tartalmaz, ugyanakkor néhány konkrét kikötést is felsorol.

Meccsnapokon például az érvényes belépőkkel rendelkező szurkolóknak ingyenessé kell tenni a helyi tömegközlekedést,

a rendező településeknek pedig két héttel az Európa-bajnokság előtt már eleget kell tenniük az UEFA által megszabott városdíszítési programnak (szurkolói zónák stb.).

Az UEFA részére 2018. augusztus 31-ig kell benyújtani a pályázatot, ennek része a rendező városok közgyűléseinek támogató határozata is.

Az utánpótlástornát mai formájában 1978 óta rendezik meg. Kiemelt jelentőségét az adja, hogy az U21-es a legidősebb korosztály az UEFA rendszerében, az itt pályára lépő focisták jellemzően a felnőttválogatottakban is bemutatkozhatnak. Az Eb-t kétévente tartják meg tizenkét csapat részvételével – írta a Világgazdaság.

A főváros igent mondott az ötletre

A Fővárosi Közgyűlés szerdán támogatta a a pályázatot, hogy Budapest is az egyik rendező városa legyen a 2021-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokságnak.A képviselők 24 igen szavazattal, 4 ellenzéki tartózkodás mellett hagyták jóvá az erről szóló előterjesztést.

Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, a pályázattal és a rendezéssel nem keletkezik költségvállalási kötelezettsége a fővárosnak. Az indítvány szerint a főváros támogatásának feltétele, hogy a kiadásokat a kormány kormányhatározatban vagy az MLSZ nyilatkozatban vállalja.

Az MLSZ annak idején már a 2019-es korosztályos Eb-t is megpályázta (szintén több város bevonásával, és amelyet a főváros szintén támogatott), akkor azonban a rendezési jogokat Olaszország a San Marino kapta.

Borítókép: A török és a magyar csapat tagjai a 2017-es U21-es Eb 6-os csoportjában

Isa Terli / Anadolu Agency

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!