kemény munka

2019.01.22. 13:29

Rebrov a Fradi élén is maradandót szeretne alkotni

Szergej Rebrov a Dinamo Kijevben és az ukrán válogatottban már a legendák közé került, edzőként sikerült maradandót alkotnia a kijevi kispadon is, most pedig a Ferencvároson a sor.

Az ukrán szakember idény közben vette át a Fradi irányítását, eddig 16 meccsen 11 győzelem, két döntetlen, három vereség a mérlege. Ha valaki, akkor ő tudja, hogy kell kisebb költségvetésű együttessel az európai topcsapatokkal is felvenni a versenyt. Rebrov a törökországi Belekben kemény munkával készíti fel a játékosokat a tavaszi idényre, két edzés között válaszolt az Origo kérdéseire. Az interjúból változtatás nélkül közlünk részleteket, a teljes beszélgetést ide kattintva elolvashatják.

Mindig is focizni szeretett volna?

Annyira tisztán nem emlékszem erre. Az biztos, hogy köszönettel tartozom a szüleimnek, amiért hagyták, hogy focista lehessen belőlem. Ez egy nagyon érdekes világ. Ha valaki a labdarúgásban dolgozik, igazi csapat tagja lehet, ami nagyon jó érzés. Boldog vagyok, hogy a futballban tölthetem az életem.

A Sahtar Donyeckben kezdett focizni, mégis a Dinamo Kijev emblematikus alakja lett. Hogy került Donyeckből Kijevbe?

Egészen pontosan Gorlovkában kezdtem focizni, ami nem messze van Donyecktől. Akkoriban a Dinamo Kijev volt Ukrajna legjobb csapata, mindenki ott akart játszani, és ez velem sem volt másképp. Természetesen szeretem a Sahtart is, hálás vagyok a csapatnak és az akkori edzőnek is, hogy megadta a lehetőséget, hogy igazi focista legyek, de a Dinamo volt akkor az ország elsőszámú csapata. Akkoriban még létrejöhetett egy ilyen átigazolás, ma már ez igencsak nehézkes lenne.

Mi volt a titka annak a Dinamo Kijevnek, amely a kilencvenes évek elejétől zsinórban kilenc bajnoki címet nyert?

Nem volt nagy titok. Rengeteg tehetséges játékos volt akkoriban Ukrajnában, és nem külföldön fociztak. Sőt, a legjobb orosz, fehérorosz, grúz játékosok is az ukrán bajnokságban, és a Dinamo Kijevben szerepeltek. A nagy tehetségek ma már természetesen inkább külföldön próbálkoznak. A környező országokból érkező játékosok könnyen megértették egymást, az edzőnek sem volt nehéz dolga. Mindenki tisztelte Valerij Lobanovszkijt és felnézett rá. Komoly elvárásai voltak, de mindenki tudta, hogy ez kell a sikerhez.

Legendás párost alkottak a későbbi aranylabdás Andrij Sevcsenkóval. Milyen volt vele egy csapatban szerepelni?

Nagyon jól megértettük egymást. Gyerekkorunk óta ismertük a másikat. Nagyon szeretett gólt szerezni, én inkább voltam csapatjátékos, mint ő. Nincs azzal gond, ha egy csatár csak gólt akar szerezni, Sevcsenko pedig ilyen volt. Én nagyon boldog voltam akkor is, amikor gólpasszt adtam neki. Jól kiegészítettük egymást. Azért voltunk ennyire jók, mert különbözőek voltunk és így remekül összepasszoltunk.

Ma is tartják a kapcsolatot?

Persze, szoktunk beszélni. Az ukrán válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik, a játékosom, Ivan Petrjak miatt is szoktunk kommunikálni. A válogatottba persze én nem küldhetem el, a csapatba nem állíthatom be, de a kapitánynak adhatok tanácsokat. Sevcsenkóval barátok vagyunk. Ha Kijevben vagyok, akkor mindig összefutunk.

Kijevből Londonba, a Tottenham csapatához igazolt 2000 nyarán. 11 millió fontot fizetett önért a Spurs. Mekkora terhet jelentett ez?

Nem igazán zavart, eleinte nagyon jól éreztem magam Londonban. Az első szezonban jól szerepeltem, szerettem a bajnokság hangulatát, a White Hart Lane-t, a szurkolókat. Angliában mindig kritikus az első év, én rúgtam 12 gólt, de George Grahamet tavasszal elküldték, az új edző, Glenn Hoddle pedig nem számolt velem. Nyáron hozott több, mint fél tucat új embert. A következő évben alig játszottam, utána még annyit sem, de hatalmas sikernek tartom, hogy szerepelhettem a világ egyik legerősebb bajnokságban, csakúgy, mint az egyik segítőm, Gera Zoltán.

Hogy nézett ki akkoriban egy átigazolás? Voltak más kérői is?

Akkoriban nem mi döntöttünk, hanem a klub elnöke mondta meg, hova igazolhatunk. Még ügynököm sem volt az első időszakban. Aki több pénzt kínált, az nyert. Meg akart venni az Arsenal is, de a Spurs többet ajánlott. Ha én döntök akkoriban, inkább az Arsenalt választottam volna, az ottani stílus jobban passzolt volna hozzám. De boldog voltam a Tottenhamnél is, amikor összejött az üzlet.

A Spurs után jött a Fenerbahce, majd a West Ham, végül 2005 nyarán visszatért Kijevbe. Hazatérésként élte meg?

Teljes mértékben. Volt, hogy játszottam, volt, hogy nem, de mindig profiként viselkedtem. A Dinamo elnökével mindig kapcsolatban maradtam, és amikor a West Hamnél elvesztettem a helyem, mondta, hogy menjek haza, szeretettel várnak. Örömmel tértem vissza Kijevbe, a csapatomhoz, a szurkolóimhoz. Meg is tettem mindent, engem választottak a bajnokság legjobb játékosának, megnyertük a bajnokságot, házi gólkirály lettem, és újra bejutottunk a BL csoportkörébe.

Az ukrán válogatottban ön szerezte a nemzeti csapat első vb-selejtezős gólját és a csapat eddigi egyetlen világbajnoki szereplése alkalmával, 2006-ban gólt is szerzett.

Fantasztikus volt világbajnokságon szerepelni. Németországban úgy játszottuk a meccseinket, hogy a stadion fele ukránokkal volt tele. Az egész ország figyelte a meccseket, mi pedig továbbjutottunk a csoportból, mindenki nagyon boldog volt, egész Ukrajna ünnepelt. Hatalmas élmény volt, jól képviseltük a hazánkat.

A visszavonulása után szinte azonnal edző lett, rögtön tudta, mit akar a pályafutása lezárása után?

Szerettem volna a sportág közelében maradni, de nem igazán tudtam, mit akarok. A Dinamónál különböző utánpótláscsapatoknál, majd a második csapatnál is dolgoztam. Később Jurij Szjomin hívott a felnőttekhez másodedzőnek. Ez hatalmas lehetőség volt, nagyon sokat tanultam ekkor. Nem egyszerű a játékoslét után rögtön átkapcsolni és edzői aggyal gondolkodni, sokat kell hozzá tanulni. Folyamatosan, egyre jobban tetszett a munka, majd később vezetőedzőként is lehetőséget kaptam. A Dinamo Ukrajna legnagyobb klubja, nagy felelősség ekkora csapatot irányítani.

Mit tudott a magyar fociról, mielőtt aláírt a Ferencvároshoz?

Természetesen ismertem a Ferencvárost, ahogy a Vidit is, ellenük játszottunk felkészülési meccset is a Dinamóval. A menedzserem magyar, így ismertem a viszonyokat, de persze nem voltam teljesen naprakész a bajnokság és a klub valós színvonalával kapcsolatban. Nagyon meglepődtem, amikor megérkeztem a Fradihoz. Igazi nagy klubot ismerhettem meg, remek szurkolókkal, jó felépítéssel. Ez a klub sokat érdemel.

A Fradinál évek óta a nemzetközi porondon elért sikerekre várnak, egészen pontosan egy csoportkörös szereplésre. Ez mikor valósulhat meg?

Természetesen vannak célok, amiket az elnök úr vagy a szurkolók nagyon szeretnének elérni. A legfontosabb, hogy minden nap keményen, koncentráltan dolgozzunk, és akkor jönnek majd az eredmények. Hogy mikor, azt én sem tudom megjósolni. De a játékosoknak nem kell ezekkel az elvárásokkal foglalkozniuk, nem kell négy-öt hónappal előre gondolkodniuk, mindig csak a következő meccs vagy a következő edzés a fontos. Minden nap, minden edzésen koncentrálni kell, és akkor jön majd az eredmény. Azt nem lehet megtenni, hogy most beleadok 60-70 százalékot, hogy a döntőre vagy a sorsdöntő meccsre tartalékoljunk, minden nap tenni kell a sikerért.

Ön a legmagasabb nemzetközi szinten, a Bajnokok Ligájában és a Premier League-ben is szerepelt. Mi kell ahhoz, hogy a magyar foci előrébb lépjen?

A labdarúgás ma már a pénzről szól, és arról, mennyi pénzt tudnak költeni a csapatok. Ahol több pénz van a játékosokra, ott törvényszerűen jobb a foci. Ettől persze az adott körülményekhez képest ki kell hozni magunkból a legtöbbet. A játékosok keményen dolgoznak, a hozzáállással szerintem nincs gond az NB I-ben. A miniszterelnök szereti a sportágat, kijön a meccsekre, láttam, hogy a Vidivel is utazott a nemzetközi kupameccsekre. Az emberek látják, hogy szereti és támogatja a sportot, ez szerintem fontos. Amennyire én látom, a foci fejlődik Magyarországon, miközben Ukrajnában például nincs ilyen szintű támogatás. A foci akkor tud fejlődni, ha pénzt tesznek bele, a klubokba, a létesítménybe, a játékosokba. A szurkolók pedig visszajönnek a stadionokba, ha látják, hogy mindenki érdekelt a fejlődésben, érdemes fizetni azért, amit kapnak. Úgy látom, mindenki azért dolgozik, hogy a labdarúgás jobb legyen Magyarországon.

Mit gondol a magyar utánpótlásról? Látszólag Ukrajna sokkal előrébb tart ebben is, több ukrán játékos szerepel az európai topligákban, mint magyar.

Magyarországon is vannak tehetséges játékosok, de nagyon hiányzik egy U21-es bajnokság. 19 éves korban a játékosoknak döntést kell hozniuk. A felnőttcsapatban csak nagyon kevesen állják meg a helyüket, így sokan elmennek játszani egy alsóbb osztályú csapathoz, akár a család, akár a pénz miatt. Nagy akarással és motivációval csöppennek bele az egészbe, de aztán már nem egyszerű visszatérni a legjobbak közé. Nagyon fontos lenne egy U21-es bajnokság, így most elvesztegetjük ezt a két évet, pedig rengeteget tanulhatnának, erősödhetnének, hogy készen álljanak az igazi focira. Tizenkilenc évesen nagyon kevesen állnak készen, nagyon kellene az a plusz két év, vagy az egyesületeknek egy második csapat, ahol a fiatalok szerepelhetnének, fejlődhetnének. Ukrajnában van U21-es bajnokság, Németországban például nincs, de vannak második csapatok. Nagyon örülnék a fentiek közül valamelyiknek és szerintem ez fontos lenne a magyar U21-es válogatottnak is. A Ferencvárosnál is dilemma, hogy mi a legjobb a fiataloknak. Néhány fiatal velünk edz, fejlődik, de játszhatna U21-es bajnokságban. Nem az a jó, ha egy harmad vagy negyedosztályú csapatban szerepel, ahol nem ismerjük feltétlenül az edzőt, a klub felépítését. Nem tudom, a szövetség akar-e tenni valamit, ez az én véleményem.

Mentalitásban lát különbséget a magyar és más kelet-európai játékosok között?

A magyar játékosok, akik nálunk vannak, a fiatalokat is beleértve, szeretnek dolgozni, keményen hajtanak. Talán technikailag nincsenek a topon, a labdával nem annyira ügyesek, de futnak, hajtanak, ez pedig nagyon fontos, hiszen legalább az elszántság megvan bennük.

Milyen célokat tűzött ki maga elé a Ferencvárossal?

A tervem a mindennapi kemény munka. Nem akarok olyan terveket szövögetni, hogy nyerni kell, vagy tovább kell jutni. A klubnál mindenki megérti, mik az elvárások, minden hazai sorozatot meg kell nyernünk, ahol elindulunk. Szeretnénk Európában is maradandót alkotni. Természetesen nem tudom megígérni, hogy ott leszünk a csoportkörben, de csapatot építünk, és az a küldetésünk, hogy ezt elérjük. Nyerjük meg a bajnokságot, most ez a legfontosabb cél. Koncentrálni minden meccsen, és nem azon görcsölni, hogy a Vidi vagy a Haladás az ellenfél, minden meccsen három pontot szeretnénk szerezni,

Készen áll a csapata a nemzetközi szereplésre?

Van még pár hónapunk addig, amíg erre fel tudunk készülni. A legfontosabb, hogy teremtsük meg az indulás lehetőségét, utána foglalkozhatunk azzal, hogy éljünk is a lehetőséggel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában