NB I.

2020.01.16. 11:00

Hidi Patrik visszatért Kispestre

Hároméves szerződést kötött a Budapest Honvéddal.

Fotós: Koszticsák Szilárd

A 29 éves középpályás szerdán az M4 Sport Átigazolás című műsorában az mondta: biztató volt a szerződéskötésnél, amit a kispesti tulajdonosok vázoltak, az pedig fő szempont volt számára, hogy hosszú távú szerződést tudott kötni.

„November közepe óta nem játszottam, de azóta egyedül, illetve a csapattal is edzettem. Bízom benne, hogy gyorsan visszajön majd a formám”

- nyilatkozta. Hozzátette: a távozása óta Kispesten az akadémia átadásával sokat változtak a körülmények, és ezek az új stadion nyári elkészültét követően még tovább javulhatnak.

Hidi tíz éven keresztül volt a Honvéd labdarúgója, majd 2017 nyarán a spanyol Real Oviedóhoz szerződött, ahol egy szezont töltött. A 2018-19-es bajnokság őszi idényét már ismét Kispesten töltötte, legutóbb a kazah Irtisz Pavlodarban szerepelt, ahol decemberben lejárt a szerződése.

Ugyancsak kitértek rá a műsorban, hogy a Kisvárda Master Good szerdán bejelentette Slobodan Simovic szerződtetését: a 30 éves szerb középpályás a fehérorosz BATE Boriszov csapatától érkezett, amellyel a nyári selejtezők során Bajnokok Ligája- és Európa-liga-mérkőzéseken is szerepelt.

Forrás: MTI

Borítókép: Hidi Patrik, a Honvéd és Giorgi Beridze, az Újpest játékosa még 2018 decemberében

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!