21 kilométer

2022.03.27. 16:42

A férfiaknál Sós Barnabás, a nőknél Virág-Erdélyi Zsófia nyerte a félmaratont a Vivicittán

A 37. Telekom Vivicittá futófesztivált szombaton és vasárnap rendezték margitszigeti központtal.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) honlapja szerint a Margitszigeti AC sportolója, Sós Barnabás 1:10:14 óra alatt teljesítette a 21 kilométeres távot. A csömöri Virág-Erdélyi Zsófia 1:16:43 óra alatt ért a célba.

 

Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető-versenyigazgatója korábbi elmondása szerint a koronavírus-járványt követően újraindult a "futóturizmus", ugyanis előzetesen 72 országból 1350 futó jelezte érkezését, köztük háromszázan Szerbiából. A szervezők összesen több mint tízezer résztvevőt vártak a hagyományos rendezvényre.

 

A 21,098 kilométeres távot közel 4600 egyéni versenyző mellett 317 páros és 206 trió is teljesítette. A klasszikusnak számító 10 km-en pedig több mint 2700-an rajtoltak el.

 

A fő számban Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök is indult, aki 71 éves édesanyját kísérve futotta le a félmaratont.

Eredmények:


Félmaraton, férfiak:
1. Sós Barnabás (Margitszigeti AC) 1:10:14 óra
2. Vásárhelyi Máté 1:13.33
3. Thomas Luxford 1:13.38

 

Félmaraton, nők:
1. Virág-Erdélyi Zsófia (Csömör SC) 1:16:43 ó
2. Zelinka Gabriella (UTE-Merida) 1:19:41

Forrás: MTI

Borítókép: Elrajtol a 37. Telekom Vivicittá futófesztivál félmaratoni versenyének mezőnye a Margit hídon 2022. március 27-én, fotó: MTI/Kovács Tamás
3. Mélypataki Réka (TuttoBici Bottecchia SE) 1:24.31

 

10 km, férfiak:
1. Koszár Zsolt (VEDAC) 31:24 perc
2. Reizner Tamás (Kaposvári AC) 33:43
3. Borbély Sándor (SZoESE) 34:41

 

10 km, nők:
1. Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 34:15 p
2. Erdélyi Katinka (BEAC) 37:11
3. Szekeresné Bakonyi Fruzsina (Footour SE Tata) 37:51

Címkék#vivicittá

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!