Szabadidősport

2022.03.28. 16:00

Közel tizennégyezren futottak a hét végén a Vivicittán

Az eseményre a járványhelyzet bizonytalanságai ellenére 72 országból érkeztek Budapestre.

Új startot vett a hazai futóélet, közel tizennégyezer embert mozgatott meg a hét végén a 37. Telekom Vivicittá. A Budapest Sportiroda (BSI) egyik legnépszerűbb szabadidősport-eseményének idén is a főváros és a Margitsziget adott otthont – írja a Magyar Nemzet.

A kétnapos esemény kezdőnapja a szokásrend szerint a kezdő futóknak, a gyerekeknek, a családoknak és a gyaloglás szerelmeseinek kedvez. A négy szombati futam leghosszabbika, a Telekom Minicittá egy 2,3 kilométeres, rövidített szigetkörre várta az iskolásokat és azokat, akik még csak rövidebb távokon ismerkednek a futással. Az azonos távon rendezett gyaloglás jellemzően az idősebb korosztály betétszáma. A családoknak szervezett futás, illetve a fogyatékkal élőknek és szimpatizánsaiknak szervezett Suhanj! Futam pedig egy 940 méteres kihívás elé állította azokat, akik a mozgás öröméért állnak rajthoz.

Az olasz gyökerekkel rendelkező Telekom Vivicittá második napjának programja már a gyakorlottabb futókat vonzza. A városi futást népszerűsítő Telekom Vivicittá Félmaraton útvonala Budapest legszebb pontjaira enged rálátást. A 21 kilométeres táv részben nemzetközi mezőnye elfutott a Parlament és a Várkert Bazárt előtt, élvezhette a Duna-hidak és a Gellért-hegy, illetve a budai Vár látványát, az alagúton való átfutás lehetősége pedig a sokszoros ismétlés ellenére is kuriózumnak számít. A félmaratoni távot a közel 4600 egyéni nevező mellett 317 páros és 206 trió is teljesítette váltóban, egymásnak adva a stafétát. A félmaratoni mezőny kilenc percen át rajtolt a margitszigeti Központi úton felépített rajtból, a mezőnyben ott volt Novák Katalin kinevezett köztársasági elnök is, aki 71 éves édesanyját kísérve teljesítette a 21 km-es távot.

Elrajtol a 37. Telekom Vivicittá futófesztivál félmaratoni versenyének mezőnye a Margitszigeten 2022. március 27-én.
Forrás: Kovács Tamás/MTI

A klasszikusnak számító 10 kilométeres futószám teljesítésére több mint 2700-an vállalkoztak, és 1505 olyan versenyző volt, aki a 7 kilométeres Midicittával szeretett volna a tavasz legnagyobb szabadidősport-eseményének részesévé válni.

A közel négy évtizedes múlttal rendelkező Telekom Vivicittá népszerűségét az adja, hogy a szervezők minden korosztálynak, a sportolás minden szintjén lehetőséget kínálnak a mozgásra. A hét végén a legidősebb résztvevő 87 éves volt, a legfiatalabb pedig egy 8 hónapos baba, aki édesanyja karjaiban „állt” rajthoz. A BSI örömmel adta hírül, hogy az eseményen a járványhelyzet bizonytalanságai ellenére 72 ország futói vettek részt. A 13 927 nevező közül 1300 külföldi, ami bizakodásra adhat okot a szabadidős, illetve a futóturizmus ébredését illetően.

A hazai sportbarátok szerte az országból, 760 településről érkeztek az eseményre, tehát nem túlzás azt állítani, hogy a főváros egyik legnépesebb futóeseménye az egész ország bevonásával ünnepli a futás örömét.

A mozgás népszerűsítéséhez művészek és ismert sportolók is rendre hozzájárulnak. Az idei Telekom Vivicittán családjával és egyéni indulóként is rajthoz állt Trokán Anna színésznő. A 7 km-es futamra egy operaelőadásról érkezett Cser Krisztián operaénekes, és ott volt a mezőnyben Büki Ádám válogatott biatlonista, valamint Boronkay Péter paralimpikon, paratriatlon világbajnok is.

A BSI sporteseményeinek fontos momentuma a jótékonyság. A 37. Telekom Vivicittá futamain megközelítőleg 1000 olyan futó volt, aki jótékony céllal, adománygyűjtőként vagy a figyelemfelhívás szándékával állt rajthoz. A BSI nevezői pedig ettől az évtől már a nevezéskor is választhatnak egy olyan jótékony célt, amelyet szívesen támogatnak.

Telekom Vivicittá Félmaraton, eredmények:

 

Férfiak: 1. Sós Barnabás (MAC) 1:10:14 óra; 2. Vásárhelyi Máté 1:13:33; 3. Thomas Luxford (brit) 1:13:38.
Nők: 1. Virág-Erdélyi Zsófia 1:16:43; 2. Zelinka Gabriella 1:19:41; 3. Mélypataki Réka 1:24:51.

 

Borítókép: Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök (k) fut a 37. Telekom Vivicittá futófesztivál félmaratoni versenyén az Angelo Rotta rakparton 2022. március 27-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!