Ön mikor írt utoljára kézzel levelet? Mikor címzett borítékot?

Láttatok már ilyet?- kérdezi az egyik szereplő az Upload című filmsorozatban, miközben a rokonokkal történő kapcsolattartásról mesél, és felmutat egy fehér borítékot. Így elsőre ez viccesnek hangzik, de pár év múlva már lesz - sőt már most is van - olyan felnövő generáció, amelynek  a boríték, a levélpapír és a kézírás az újdonság erejével hat. Bizony volt időszak, amikor össznépi szinten készültek a kézzel írott levelek, születés -és névnapi jókívánságok, vakációs üdvözletek, nem beszélve a húsvéti és karácsonyi üzenetdömpingről, postai levelezőlapon, képeslapon, táviratban, borítékos levélben. Mi lett a jövőjük a címzettnél? Főleg kályhában, tüzelőként végezték, ám a szerencsések albumokba, könyvekbe kerültek, és várták jól megírt sorsukat. Mint a szombathelyi Zsófia gyöngybetűkkel írt levele 1980-ból, amelyet a Siker Könyvtár augusztusi könyvbörzéjén, a hozzám került Thomas Wolfe-könyvben találtam.  

Van nem kevés karma abban, hogy ez az 1980-ban keltezett levél épp Az időről és a folyóról – Legenda az ember ifjúkori éhségéről című műben szunnyadt, szinte várva, hogy múltját új olvasója a jelenbe hozza. Zsófi a hegyfalui szanatóriumban tartózkodó Irmus néninek írta a levelet. Húsvét után, kissé szemrehányó hangulatban, amiért Irma néni régóta nem jelentkezett. Csúnya, hideg idő volt az ünnepek alatt, Zsófi is köhög és náthás. Jó hír viszont, hogy húsvét szombatján Gabi és párja eljegyezték egymást, szűk családi körben. Sajnos a pénzbeszedő meghalt, már el is temették, egyébként a szokott dolgok zajlanak, egyik nap a másik után hozza a bajokat. Vilmáról sincs hír.  Békés, nyugodt pihenést kíván Irmus néninek, sok-sok szeretettel öleli, csókolja őt Zsófi. 

És ön mikor írt legutóbb kézírással levelet?