2024.03.17. 13:32
Egyre több helyen ismerik és szeretik meg a West Régió zenekart
Csaknem hat évvel ezelőtt alakult meg Szombathelyen a West Régió zenekar. Az együttes a nevéhez hűen - bár az utóbbi időben két tagcsere is történt – töretlenül járja a „nyugati végeket”, egyre több helyen ismerik és szeretik meg őket.

A képen közepén Iszak Alexandra énekes, jobb alul Standy Miklós, fölötte Berecki Zsolt gitáros, mellette Pintér Joe billentyűs-énekes, mellette, a fotó bal szélen , Horváth András, alatta Tököli Győző basszus gitáros
Forrás: Németh Fotó
Standy Miklós az együttes dobosa és egyben vezetője előző bandája feloszlását követően alapította meg korábbi gitárosaival, Horváth Andrással és Bereczki Zsolttal a West Régió együttest. Énekesük sokig Gerencsér Fruzsina volt, aki egyéb elfoglaltságai miatt már nem tudta vállalni a tagságot, az ő posztját Iszak Alexandra vette át nemrégiben. Szintén új az együttesben Tököli Győző basszusgitáros, aki Kányási Sándortól vette át a stafétát.
A zenekar kétféle műsorral járja a térséget: Republic-cover produkciójukkal, amiben a legnépszerűbb Republic slágereket dolgozzák fel. Másik produkciójuk egy nagykoncert válogatás műsor, amelyben Lord, Bikini, Bagossy Brothers Company, Ismerős Arcok, Venus és Koncz Zsuzsa dalok is szerepelnek. - Az évek alatt kitapasztaltuk, hogy mely dalokra van a közönség részéről a legnagyobb igény, ezekhez próbálunk alkalmazkodni. Úgy gondoljuk, hogy Magyarországon élő magyar együttesként magyar dalokat szeretnénk játszani – fogalmazta meg a zenekarvezető.
Az együttes hitvallása, hogy csakis élő produkcióval lépnek fel, ahogy az is közös megegyezés, hogy a Dunántúlnál távolabbi fellépéseket nem vállalnak el. Mint azt Miklóstól megtudtuk, az elmúlt években zenéltek már a tágabb térség nagyobb városi rendezvényein: egyebek mellett Szombathelyen, Nagykanizsán, Csornán, Répcelakon és Zalalövőn. Az idei koncertek szervezésének Miklós tavaly decemberben látott neki: első koncertjük májusban lesz Sárváron, de a közönség találkozhat még velük – a szervezés alatt álló koncerteken kívül - Péren, Lovásziban, Sümegen, Sajtoskálon, Devecserben, Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen, Ikerváron, sőt ebben az évben az eddigieknél távolabbra is merészkednek, Lovasberényben is lesz egy fellépésük.