fekete halál

2018.08.11. 10:00

Nászajándék volt a vasi kúria

Salköveskút község 1935-ben Salfa és Köveskút települések közigazgatási egyesítésével jött létre.

FEISZT GYÖRGY

1945-ben államosították, a rendszerváltozás után ruhaipari üzem működött

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

A két falu középkori történetében szerepet játszó Sali és Köveskúti családok birtokai a 16. század végére a Martonfalvay család tulajdonába kerültek. A Martonfalvay György főszolgabíró által 1550 táján épített barokk stílusú salfai kúria házassági ajándék címén került mezőszegedi Szegedy Pál birtokába. 1709 májusában, Esterházy Antal itt rendezte be hadi szállását. II. Rákóczi Ferenc generálisa a hadi helyzet drámai változása miatt érkezett. A Dunántúlon ugyanis a katonai kezdeményezés fokozatosan az osztrák tábornokok kezébe került. A kurucok harci kedvére erősen demoralizáló hatással volt az osztrák határvidéken a portyázó harcokban hősiességével példát mutató, utólag mégis árulással vádolt Bezerédy Imre brigadéros 1708 karácsonyán történt sárospataki kivégzése. Ezt tetézte, hogy a Béri Balogh Ádám által elfogott Heister Hannibál labanc tábornok fogolycserét követő kiszabadulása után rendezte hadait, majd seregével átkelt a Rábán és miközben a folyó menti falvakat Ikervártól Rumig végig pusztította, közkegyelmet ígérő kiáltványokat adott közre.

1945-ben államosították, a rendszerváltozás után ruhaipari üzem működött
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

Ennek nyomán sok kuruc harcos visszatért lakóhelyére. Rákóczi ezt látva a Sümegen táborozó Esterházy Antal generálist küldte a nyugati végekre, aki ezredével Szombathelyig vonult így akadályozva meg a Bécs alól induló labanc hadak Heisterrel való egyesülését. A seregek összecsapásai azonban elmaradtak, amelyben szerepe volt az országban akkor kezdődő és lassan Vasvármegyét is elérő pestisnek. A járvány miatt Heister kénytelen volt csapatainak nagy részét kivonni a megyéből és amikor a fekete halál Szombathelyt is elérte, Esterházy székhelyét a városból Salfára a Szegedy kastélyba helyezte át és június folyamán már innen küldte utasításait a kuruc hadtestek parancsnokaihoz és a Vasvármegye közgyűléséhez. A salfai kastély a 18. század végén lett az Acsádra költöző Szegedyek gazdatisztjeinek birtokigazgatási központja, majd 1883-ban, a Szegedy Antal végrendelete alapján létrehozott hitbizomány uradalmi centruma. Az 1945-ben államosított, jelenleg üresen álló épületben a rendszerváltozás után ruhaipari üzem működött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!