Vádemelés

2022.08.19. 08:40

Egy éven keresztül rendszeresen verte, fenyegette, zaklatta feleségét egy vasi férfi

vaol.hu

Forrás: Pixabay

A Vas Megyei Főügyészség közleményben arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Sárvári Járási Ügyészség zaklatás bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020 júliusától egy éven keresztül rendszeresen szidalmazta és hetente kétszer-háromszor megpofozta a feleségét. Volt, hogy a szobában alvó sértettet leöntötte hideg vízzel, emiatt a nő megijedt és kiment a fáskamrába aludni. Másnap reggel a vádlott közölte a sértettel, hogy takarodjon a kamrából, ami ellen a sértett tiltakozott. Ekkor a vádlott a kezébe vett egy fejszét és azzal fenyegette meg a nőt, hogy feldarabolja. 

A sértett a fenyegetéstől megrémült, és a lányához menekült. A vádlott a sértett után ment, ott is bántalmazta a feleségét, őt a hajánál fogva a földre rántotta, ököllel többször megütötte. A vádlott még az időközben értesített rendőrök jelenlétében is többször megfenyegette a sértetettet, hogy megöli, elvágja a torkát. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában