Rendőrkapitányi beszámoló

2023.06.21. 19:50

Többen tarthatnak lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvert Szombathelyen

Továbbra is szembetűnő 2010-hez viszonyítva a csökkenő fordulat a szombathelyi bűnügyi statisztikákban. A rendőrkapitányi beszámoló egyik érdekességének is tekinthető: 2021-hez képest 56,57 százalékkal több kérelem érkezett a fegyverengedélyügyi szakterületre.

Tömböly Ágnes

Fotó: © Cseh Gábor

Szombathelyen az ismertté vált bűncselekmények száma 2010-ben még meghaladta a 3700-at (3708). 2018-ban ez a szám 1387-re, 2021-ben 1155-re csökkent; 2022-ben 1363-at regisztráltak az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) országos adatai szerint – derült ki dr. Gulyás Ferenc r. ezredes, szombathelyi rendőrkapitány legutóbbi, a város közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolójából. 

Hetven százalék feletti a nyomozáseredményesség

Ezzel párhuzamosan a Szombathelyi Rendőrkapitányság nyomozáseredményességében jelentős javulást láthatunk: 2010-ben még 50,1 százalékos, míg 2018-ban már 67,7 százalékos, 2021-ben 79,3 százalékos, tavaly pedig 71,3 százalékos eredményességi mutatóval zárták az évet. Azt is megtudtuk: a rendőrkapitányság illetékességi területén a százezer lakosra vetített bűncselekmények száma 2022-ben 1406,9 volt, így a vasi megyeszékhely továbbra is az ország kevésbé fertőzött városai közé sorolható.

 

Több a bolti lopás, a szándékos rongálás

Vannak területek azonban, ahol jelentős emelkedés figyelhető meg, így például a tulajdon elleni szabálysértések miatt indított eljárások számában. 2022-ben 454 ilyen esetet regisztráltak, 61,56 százalékkal többet, mint az előző évben: jellemzően bolti lopásokat, magánszemélyek sérelmére elkövetett, nem megélhetési célú eltulajdonításokat, valamint szándékos rongálásokat.

„Az értékelt időszakban közlekedésbiztonsági helyzetünk – sajnálatos módon – romlott az előző évhez képest” – erre is kitért dr. Gulyás Ferenc beszámolójában. Szombathelyen 2022-ben 134 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amik közül 23 súlyos, 110 könnyű sérüléssel járt. A 134 balesetben összesen 157-en sérültek meg, egy személy elhunyt.

A beszámolóból kiderült, hogy az online térben zajló, gazdálkodással összefüggő jogsértések kapcsán  2022-ben egy új elkövetési módszer jelent meg: a csomagküldő szolgáltatók weboldalait álcázott, adathalász weboldal megadásával elkövetett csalások.

Csaknem 230 lőfegyverbejegyzés történt

A rendőrkapitányi beszámoló egyik érdekességének is tekinthető: 2021-hez képest 56,57 százalékkal több kérelem érkezett a fegyverengedélyügyi szakterületre. A 2021. évi 169-ről tavaly 227-re emelkedett a lőfegyverbejegyzések száma. Többen kértek engedélyt gáz- és riasztófegyver viseléséhez is: azok száma 46-ról 54-re növekedett. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában