Vádemelés

2024.02.08. 10:13

Ukrán testvérpár randalírozott egy pápai munkásszállón

Vaol.hu

Forrás: Ügyészség

A Veszprém Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ukrán testvérpárt, aki egy pápai munkásszállón rendezett ámokfutást 2022 decemberében. A testvéreknek a harmadik társukkal együtt magánlaksértés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt is felelniük kell a bíróság előtt – írta a veol.hu a főügyészség közleményére hivatkozva.

A vádirat szerint az akkor még fiatalkorú férfi és bátyja 19 éves társával és családtagjaikkal együtt 2022. december 18-án érkezett Pápára, hogy három nappal később munkába álljanak. A vádlottak másnap délután italozni kezdtek a munkásszállón, majd éjfél körül hozzátartozójuk segítségével megkérték a második emeleten lakó ismerősüket, hogy a szálló buszával vigyen még nekik sört. A férfi azonban visszautasította a kérést, majd a 19 éves elkövető szidalmait követően a szobája ajtaját is kulcsra zárta. A vádlott ezen felháborodott, ütni, rúgni kezdte a szobaajtót, amibe a testvérpár is bekapcsolódott. Közben fenyegették a férfit, hogy a lábánál fogva húzzák ki a szobából és megölik. Közösen egy lyukat ütöttek a szobaajtón, és azon keresztül megragadták a sértettet, aki ki tudott szabadulni a fogásukból. Végül a három vádlott betörte az ajtót, berohant a szobába, rátámadtak a férfira, és az ágyra lökve ütlegelni kezdték. A bántalmazásnak csak az vetetett véget, hogy a 19 éves férfi édesanyja testével védelmezte a sértettet a további ütésektől. 

A teljes írás IDE kattintva olvasható el >>

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában