Már szertárban a jármű

2024.04.08. 19:37

Kalandos úton - Klagenfurttól kamionmentő húzta Kondorfáig a tűzoltóautót

Kalandos úton, de sikeresen megérkezett az új tűzoltó fecskendő Kondorfára. A lainnachi tűzoltók 372 kilométer távolságból is rugalmasan, kalandos úton és ügyesen juttatták célba a járművet.

Horváth László

A történet még tavaly ősszel kezdődött. A Magyar falu program egyik pályázatán tűzoltó gépjármű cserére a Kondorfai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7 millió forintot nyert. Akkor még nem is gondolták, milyen kalandos úton érkezik meg a jármű.

kalandos
Kalandos úton érkezett meg a jármű Kondorfára
Forrás: Kondora ÖTE

A kalandos út részletei:

- Zsoldos Dávid elnökkel közösen nekiálltunk keresni, a számunkra legmegfelelőbb járművet az ausztriai Lainnachban találtuk meg – mondta Sebők József, parancsnok

– Az Styr autó legénységi kabinja jobban feleszerelt, mint amilyen a mi régebbi járművünk volt. Emellett rendelkezett fényárbóccal, nagyteljesítményű aggregátorral, füstelszívó rendszerrel. Novemberben megállapodtunk abban, hogy áprilisban elhozhatjuk a járművet. Bár, az ottaniak vadonatúj tűzoltója már 2023 őszén megérkezett, de a téli alpokbeli fagyok és havazás miatt nem tudták kiképezni a legénységet. Erre csak tavasszal kerülhetett sor.

A parancsnok így folytatta: az időpont április 6-ára esett. Az ausztriai tűzoltók azt mondták, személyesen elhozzák hozzájuk a járművet. Hajnalban elindultak a 372 kilométerre lévő faluból, Klagenfurt magasságában azonban nem várt fordulat történt.

- A nagyváros pihenőjében megálltak, de elindulni már nem tudtak – tette hozzá Sebők József. – Kiderült, a kuplung hibásodott meg. Manuel Maier parancsnokkal egyeztetve abban maradtunk, hogy kamionmentőt hívnak, és azzal folytatták útjukat Kondorfa felé. Nagyon vártuk a megfáradt és kitartó csapatot, akik végül szerencsésen megérkeztek. Sőt, vállalták, a mentési és javítási költségeket is megtérítik. Este megvendégeltük őket, és vasárnap reggel indultak haza.

A barátkozás olyam jól sikerült, hogy a tervek szerint idén szeptemberben együttműködési megállapodást köt a két tűzoltó egyesület. Így a kondorfaiak további támogatásra is számíthatnak.

Takács Róbert polgármester hangsúlyozta, jó helyre, egy 131 éves egyesülethez érkezett az új jármű. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában