Anna néni ma is a Vas Népével kezdi a napot

2019.03.11. 18:30

Száz év különbséggel – Történelmi távlatot átfogó fotó készült Jánosházán

Történelmi távlatot átfogó fotó készült a hétvégén, hiszen száz évet ölel át Anna néni és legkisebb dédunokája, Flóra közös fényképe. Anna néni nagyon büszke első lány­dédunokájára.

VN

Anna néni karjában a száz évvel fiatalabb dédunokájával, Flórával

Fotó: Aranyosné Németh Rita

Aranyos Flóra és Nagy Lajosné, Anna néni hét végén készült közös fotóját küldte el nekünk olvasónk, Aranyosné Németh Rita. Nagy örömmel ajánlotta figyelmünkbe a családi fényképet, hiszen többszörösen is különleges.

Nagy Lajosné, Anna néni a lányával él Jánosházán, amikor özvegyen maradt, akkor költözött hozzá Nemeskeresztúrról. Szép nagy a család, a dédi két gyermeket nevelt, és öt unokának, három dédunokának örülhet. Dávid nyolcéves, másod-unokatestvére, Kristóf három és fél éves már, a kis Flóra pedig az első lány a dédunokák sorában, ő a napokban lett három hónapos.

Anna néni karjában a száz évvel fiatalabb dédunokájával, Flórával
Fotó: Aranyosné Németh Rita

Az éppen száz év korkülönbség mellett érdekes, hogy Anna néni 1918-ban éppen Flóra-napon született, július 29-én.

– Nem sokan mondhatják el, hogy még él a dédszülőjük, azt meg még kevesebben, hogy éppen száz év a korkülönbség közöttük. Mindketten tősgyökeres vasi emberek, Jánosházán élnek – fogalmazott a legkisebb dédunoka büszke édesanyja, Aranyosné Németh Rita.

Nem mellékesen elmesélték azt is, hogy Anna néni a kezdetektől olvasója a Vas Népének, ma sem telik el úgy nap, hogy reggelente ne olvasná át a megye híreit. Unokája, Aranyos Péter azt mondta, amióta az eszét tudja, mindig ott volt a lap a dédinél.

– Ha megvan a szemüveg, akkor azzal, ha nem találja, akkor a nélkül olvassa – mesélte Rita, hogy mennyire nélkülözhetetlen Anna néni számára a napi információ.

Amikor tud, összegyűlik a nagy család, elsősorban a nagyobb ünnepeket igyekeznek együtt tölteni. Természetesen tavaly nyáron Anna néni századik születésnapját is együtt ülték, és reményeik szerint a dédi egészsége továbbra is jól szolgál, és lesz nagy családi találkozás a 101. születésnapján is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában