2019.06.19. 11:30
Megnyitott a nardai karitásztábor – hátrányos helyzetű gyerekeket is várnak
Elkezdődött a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nyári tábora. Több mint ezer rászoruló gyermeknek teszik izgalmassá a vakációt a következő hetekben.
Dr. Székely János megyés püspök köszöntötte az első táborozókat
Fotó: Horváth Balázs
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász huszonnégy éve szervez nyári táborokat. Az első időszakban Szombathelyen rendezték a programokat, de már tizenharmadik éve a Szombathelyi Egyházmegye területén található nardai plébánián várják a fiatalokat.
Az évek folyamán a nardai tábor folyamatosan változott, szépült, és így vált gyerekbarát, akadálymentes környezetté. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai évről évre azon dolgoznak, hogy a tábor nyolc hetében az ideérkezők felejthetetlen napokat töltsenek el. Az első héten százhúsz gyermeket fogadtak a településen, de nyár végéig ezerkétszázan tölthetnek el majd egy hetet.
A karitásztábor megnyitóünnepségét tegnap délelőtt tartották. Dr. Székely János megyés püspök ünnepi szentmisével köszöntötte a táborlakókat, illetve a karitász munkatársait és a befogadó nardai híveket.
Az egyházi szervezet minden évben vendégül lát másik egyházmegyéből érkező, hátrányos helyzetű gyerekeket is. Tuczainé Régvári Marietta igazgató elmondta, ez Szent Márton egyházmegyéje, az ő örökségéhez híven itt még nagyobb szerepet kap az osztozás: ezt a tábort is szívesen osztják meg másokkal.
Sokáig rendszeresen Eger környékéről jöttek hozzájuk, de idén még messzebb jutott a hírük. Ebben az évben a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásztól érkezett negyvenhat gyerek.
Glavanics Krisztina Narda polgármestereként évről évre támogatja a tábor működését. Az önkormányzat most is segítséget nyújt a gyerekek elszállásolásában, hiszen a táborlakók a faluházban kaptak helyet.
Mivel sokan nem ismerik a Szombathelyi Egyházmegyét, lehetőség nyílik arra is, hogy felfedezzék az itt található nevezetességeket, várakat.
A színes program összeállításában és megvalósításában közreműködik Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója, valamint Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere. Jóvoltából a gyerekek Léka várát is megnézhetik. A Kőszegi Karitász munkatársai Rábai Ferenc irányításával vendégül látják a táborozókat pizzázásra és fagyizásra. A nyári emlékek kiegészülnek a sümegi vár megtekintésével, valamint egy hajóúttal Keszthely közelében.
Karitász tábor megnyitója, Narda
A karitásztábor résztvevői hétfőtől péntekig színes, tartalmas programokon vehetnek részt. Számos kézműves-foglalkozást szerveznek számukra, így kerámiázást, gyöngyfűzést, bőrdíszműkészítést, művészetterápiát. Tuczainé Régvári Marietta elmondta, ez különösen fontos része a programnak. A családok életéből ugyanis lassan teljesen eltűnik az ilyesfajta kézimunka. Azt is remélik, hogy ha a táborozók elsajátítják például a hímzés technikáját, akkor kevesebb időt töltenek majd az online térben. Ezért Szabó Lászlónak, a Vas Megyei Iparszövetség elnökének köszönhetően a kolléganői a varrás, a kézimunka szépségeivel ismertetik meg a gyerekeket.
A sportolási lehetőségek is mindennap biztosítottak a résztvevők számára. Ezeken kívül Tompa Ferenc és felesége ősi magyar íjászbemutatóval, lovaglással teszi emlékezetessé ezeket a napokat. A heti fáradalmakat a gyerekek végül a celldömölki Vulkán fürdőben pihenhetik ki.