Pável Juditot 95. születésnapja alkalmából köszöntötték a Savaria Múzeumban

Judit néninek, a nyelvész, néprajzkutató, költő Pável Ágoston lányának hosszú és gazdag életet adott a sors, és még napjainkban is teljes szellemi frissességgel tevékenykedik. Sokan jöttek el, hogy köszöntsék, ám végül a hallgatóság kapta a legnagyobb ajándékot: elevenen élő emlékeket, felejthetetlen nagy élményeket, történeteket a páveli örökség legavatottabb őrzőjétől.

Az ünnepség alaphangulatát a szombathelyi szlovének Nefelejcsek Népdalköre adta meg, akik vidám szerelmes dalokkal köszöntötték első, alapító karvezetőjüket. A továbbiakban maga az ünnepelt került az érdeklődés középpontjába. Judit néni Tanai Ibolya kérdései nyomán életének néhány meghatározó tevékenységéről mesélt a tőle megszokott őszinteséggel és humorral.

Elsőként mindjárt az éneklésről esett szó, ami végigkísérte egész pályáját. Énekesnek indult, aztán az énektanári pályánál kötött ki. Mindig örült, ha az éneklés jóvoltából különleges élményekhez juttathatta növendékeit. Így volt ez akkor is, amikor a Rákóczi utcai iskolai kórussal Forrai Miklós vezénylete mellett, a MÁV Szimfonikusokkal együtt énekelhettek a kőszegi várostrom évfordulóján. De az ő kezdeményezésére indult el egy fontos szlovéniai (akkor még Jugoszlávia volt), cserekapcsolat is, amit a kint élő unokatestvérével együtt kezdtek el építeni az énekelni szerető magyar és szlovén iskolások között.

A következő hívószó a múzeum volt, amelyhez Pável Judit szintén ezer szállal kötődik a mai napig. Elmesélte, akkoriban még a múzeumban volt a könyvtár, gyerekként sok időt töltött itt dolgozó édesapjánál, és örömmel bóklászta be az épület és az udvar minden zegét-zugát. Otthon érezte itt magát. Később Szentléleki Tihamér biztatására a múzeum történetét választotta szakdolgozati témájának. „Nekem ez nem volt munka, gyönyörűség volt” – így idézte fel a sok száz cédulával járó kutatómunkát. Majd egy filmbejátszás következett, amelyen egy, a Vasi Múzeumbarát Egylet tagjaként szervezett erdélyi látogatás kockái peregtek. Nem véletlenszerűen keresték fel 2011-ben épp ezeket a helyszíneket: pályája elején, 1911-től két évig Tordán tanított Pável, ahol Viski Károly etnográfus barátjával ezeken a településeken ismerkedett az erdélyi népélettel.

Újabb mozaikok villantak fel a hosszú, és hirtelen fordulatokban bővelkedő életútból: Zeneakadémia, közgazdasági tanulmányok, a drága domonkos nővérekkel eltöltött évek, történelemtanítás a 405-ösben, helytörténeti gyűjtés, a kilencezer kötetes Szent Márton Könyvtár felélesztése és megannyi más hasznos, örömteli tevékenység.

Elérkeztünk a máig, amiről Judit néni még mindig elmondhatta:

– Mindig kapok olyan feladatokat, amikben sok örömömet lelem. Hatalmas művész- és tudóskörrel volt apám kapcsolatban, a velük folytatott terjedelmes levelezés igazi kincsesbánya. Ennek feldolgozása még sok munkát ad számomra – mondta 95 éves nyugdíjas pedagógus, hozzátéve: – Egész életemben nem csináltam mást, mint hogy megőriztem a szépet és a jót és próbáltam továbbadni. Az életemet az a sok szeretet tette széppé, amit az értékőrzésért kaptam.

Ez a szeretet nyilvánult meg a köszöntésekben is. Ajándékok a múzeumtól, a szlovén kulturális egyesülettől, a Keresztény Értelmiségiek Szervezetétől, a Berzsenyi Könyvtártól, a Smidt Múzeumtól, a Domonkos Kör Alapítványtól, és még megannyi szervezettől, melynek munkájában Pável Judit aktív munkával vesz részt.

A köszöntők után az ünnepelt családja körében megszegte a hatalmas születésnapi tortát, a szervező Múzeumbarát Kör pedig álló­fogadáson látta vendégül az ünneplőket.