Falunap a Kármentő zenekarral

2023.08.15. 18:25

A program az árvízkatasztrófa elhárításában végzett munka jutalma is volt Gasztonyban

Az árvízkatasztrófa elhárításában végzett kemény munka jutalma is volt egyben a hétvégén megrendezett gasztonyi falunap, amelyen színes programok várták a falubelieket.

Óvári Gábor

A színpadon a Kármentő zenekar

Forrás: Nagy Miklós

Az eseményen részt vett V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is, aki egy ünnepi köszöntőt követően a Kármentő zenekarral húzta a talpalávalót. 

Nagy Miklós polgármester elsősorban az árvízhelyzet elhárításában végzett helytállást köszönte meg annak a 60-70 embernek, akiknek köszönhetően sikerült a természeti katasztrófa által okozott károkat enyhíteni. A település vezetője kiemelte azokat a fejlesztéseket is, amelyeket az elmúlt években állami támogatásból, pályázatok útján és önerőből sikerült megvalósítani. Így gazdagodhatott a falu egy új rendezvénysátorral és mobil színpaddal is, de a Máriakegyhelyhez vezető külterületi utat is sikerült rendbe tenni. 

Tavaly elkészült a temető parkolója, és két utca felújítása is megtörtént. A falunapon az új rendezvénysátor alatt fellépett Barkóczi Sándor színművész, aki pop- és musicaldalokat énekelt, de élvezhette a közönség a gasztonyi dalkör és a rábagyarmati senior táncosok előadását is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában