Fényképezés

2017.09.21. 11:00

Jámbori Tamás – A megörökített pillanat az élet

KÖRMEND – A helyi fotózás egyre ismertebb, országosan is. Ez nem kis részt köszönhető Jámbori Tamás középiskolai tanárnak, aki maga is alkotóművész.

Kozma Gábor

Jámbori Tamás fotóit sokan kedvelik Fotó: Jámboriné Csurilla Ildikó

Jámbori Tamás igazi örökmozgó: nincs olyan helyzet, esemény, időpont és történés, amelyen ne tűnne fel és fotózná meg a pillanatot sokak örömére. De mi lehet a kihívás egy tanár számára a fotózásban? – ezt kérdeztük. Jámbori Tamás igazi örökmozgó: nincs olyan helyzet, esemény, időpont és történés, amelyen ne tűnne fel és fotózná meg a pillanatot sokak örömére. De mi lehet a kihívás egy tanár számára a fotózásban? – ezt kérdeztük. – Ezen nem igazán gondolkodtam még el, de azt hiszem azért fotózom, mert szeretem a szépet. Van már vagy 15-20 éve, hogy a műfajba csöppentem. Rajz, illetve informatika szakosként grafikai munkáimhoz volt szükségem fotókra. Egy akkor újdonságnak számító kis digitális fényképezőgéppel kezdtem. Igazából ekkor szerettem meg a fotózást, majd utána következett a filmes korszak. Az első komolyabb gépem is filmes volt. Ekkor még fekete-fehér laborálást csináltunk, sok-sok kísérletezéssel. Hogy mit bír el a papír, a vegyszer, ilyesmi. Nagyon megfogott ez a dolog: lekapsz egy pillanatot, előhívod a filmet, majd bemész a laborba, ahol vörös fény világít. Vegyszereket kutyulsz, levilágítasz egy fehér papírra, majd beteszed a hívóba. És egyszer csak megjelenik a kép! Megdöbbentően gyönyörű pillanat, máig – mondja Tamás, aki szerint a fotó lényege a pillanat megörökítése. Ebben pedig ott az egész élet, történetekkel.

Jámbori Tamás fotóit sokan kedvelik Fotó: Jámboriné Csurilla Ildikó

Jámbori Tamás a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanít. Ha valaki, ő aztán tudja, hogy a mai kor fiataljait mennyire érdekli a pillanat művészete. Hiszen lassan már „minden videóban megy”, és ehhez elég egy közepes tehetségű telefon. A fotó szerinte több, tartósabb, más esztétikai minőség. Erre elég ránézni – akár a telefon képernyőképeként –, máris hat. Mint mondja, Körmend nagyon szép kisváros, rengeteg értékkel, emlékkel, hangulattal, amelyek mellett sokszor megszokásból is elmegyünk. Itt minden van: régi és modern, természet, zene, tánc, színház, hagyományok. A Körmendi séták örve alatt ezt kívánta megmutatni fotósklubos társaival. Tagjai a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének, országos kiállításokra járnak. És melyik a saját kedvenc fotó? Mindig más. A legutóbbi kiállításon is kint volt a téli kastélyos fotó, a címe: Szem. – Drónt próbálgatva készült, itthon megnézve látszott csak, hogy a friss hóban a lépések kirajzolják a szemgolyó körvonalát. Sok országos szalonban is elfogadták a képet. Aminek igazán örülök, az az, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége idei, XVII. Szalon anyagába is beválogatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában