Az instant világban kapaszkodó a vers

Messziről indítunk, hogy megérkezhessünk. 1919-et írunk. Rakovszky Tibor ebben az évben vette el Bauer Olgát a szomszédos herényi kastély falai között. Később a férfi újranősül, ebből a házasságból születik Rakovszky Zsuzsa, aki most itt ül a múltjának egy darabja mellett és dr. Czetter Ibolya irodalmárral beszélget.

Múlt időből vissza

A Herényiek Házából éppen rálátunk az épületre. Pillantás a múltra, a tér rögtön összeköt bennünket az idővel. Az írónő tavasszal járt itt először. Azt meséli, gyermekkorában többször hallotta a település nevét, de nem ment utána, akkor nem gombolyította fel ezt a fonalat. Később pedig már nem volt kitől kérdezni, továbbhaladt a világ, elhalványult az emlékezet, átmosta az idő. A gyermekkorban az ember nem megismerni akarja az időt, hanem megélni. Benne van, rátapad a létezés pulzusára. Talán az is igaz, hogy ez az utolsó teljességélménye az életnek, utána már csak „helyreállítási” kísérleteink vannak. – A lángoló jelenből nincs visszaút a múltba, két külön kontinens a „már nem” és a „még nem”. – a precíz eleganciával megfogalmazott létsatuban megszólal a vers; Párbeszéd az időről.

A forma szabadsága

Sokan mondják, hogy a gyermeki lélek közel áll a költészethez, szinte egy tőből erednek. Rakovszky Zsuzsa is erre az időszakra vezeti vissza az első költeményeit. Persze ezek leginkább csak formagyakorlatokként értékelődtek később, ugyanakkor beleírták a testbe a verset. A vers lüktetése szépen lassan evidenssé vált, hozzánőtt az élethez. Az írónő elmesélte, hogy rengeteg fiatal, kezdő költőnél látja azt, hogy a forma mennyire leuralja a gondolatot, a rím hívja a szót és nem fordítva. Egy jó rímért nem szabad feláldozni a mondandót. A vers szabadsága áll ebben.

Vershullámok

A verset nem lehet időre ütemezni. Rakovszky Zsuzsánál biztosan nem. Az írónő valahogy úgy fogalmaz, hogy a versíráshoz az emberben valaminek el kell mozdulnia, máskülönben csak a régi verseit írja újra meg újra. – Ezek a változások pedig viszonylag ritkák és lassúak. Persze vannak olyan költők, akikben a napi élmény szinte azonnal verssé válik, de ez egy tőlem különböző alkat. – teszi hozzá.

Emlékek süllyesztője

Az utóbbi időben az életműben megfigyelhető egyfajta beszédmód-váltás. – Elhatalmasodott rajtam az epika – mosolyog az írónő. Ez talán az ő esetében még inkább összefügg az időbeliséggel, azzal, hogy az idő folyamatában, az emberrel együtt elvesznek bizonyos történetek, elvesznek a hordozott emlékek. Ezeket mintha az irodalom konzerválná. A szövegben letétbe lehet helyezni mindent. Úgy tűnik, Rakovszky Zsuzsánál az most az írás alapmotivációja, hogy dolgozni kell a tűnékenység ellen. A világ zsizseg, túlkínálat van mindenből. Nem mindegy tehát, hogy hogyan szelektálunk, mit engedünk át a saját szűrőnkön. Az írónő különösen veszélyesnek tartja, hogy ebben az instant, látszólagos kész termékekkel teledobált világban eltűnnek a fogódzók, eltűnnek a korlátok, az igazodási pontok.

A lebegés pedig ellentétes az emlékezet működésmódjával. Persze vannak jó és rossz emlékek, sőt traumák is. De nagyon úgy néz ki, hogy az emlék az élet tőkesúlya. Ha nincs alattunk, egyszerűen felborulunk.