Világolvasatok a százéves Kanizsai Dorottya Gimnáziumban

PINTÉR VIKTÓRIA

A Tea és Tudomány legutóbbi estjén a Kapitány Gábor és Kapitány Ágnes szociológus, kulturális antropológus-házaspár telepedett a meghitt iskolai enteriőr asztalkája mellé. Igaz, csak Ágnes járt a Kanizsaiba, de az iskola utáni évekről nem tudott volna ennyire hitelesen beszélni, ha nincs mellette férje. Összetartoznak az életben és a munkában is. Bár az autóban megbeszélték, hogy bensőséges részleteket nem árulnak el a kapcsolatukról, Gábor mégis elmesélte, hogy már a harmadik találkozás után elhatározták, együtt maradnak egy életen át. Rögtön érezték, hogy ugyanazok a dolgok érdeklik őket, rengeteg mindenben kiegészítik egymást. Eddigi pályájuk során páran megkérdezték tőlük, hogyan lehet úgy létezni, hogy a nap minden percét együtt töltik. Gábor frappánsan rövidre zárta a történetet és azt mondta: – Ha egy órát nem vagyunk együtt, az engem zavar. Különleges szimbiózis az övék. Ajándék. Egymásra hangolt életek. Ezen az esten is a mindennapi szimbolikus rendszereinkről tartottak előadást. Hiteles merítés. Kapitány Gábor a kulturális antropológia alapvetéséről beszélt. Az idegen kultúrát meg kell próbálni úgy megérteni, mintha a sajátunk lenne, azért, hogy ráismerhessünk a hasonlóságokra. Egy venezuelai sámán példáját hozta. A sámán először hagyta el a dzsungelt. Eljött Budapestre, a vendéglátói megmutattak neki mindent. A végén az egyik tudós megkérdezte, hogy mi volt a legfurcsább itt. A sámán azt felelte, hogy a rózsa. A tudósok tovább faggatták. Tudni akarták, miért nem a repülő vagy a metró. A sámán azt mondta, hogy az ő mondáikban is van olyan kígyó, aminek a hátán emberek utaznak, az ő legendáikban is létezik az a keselyű, amivel röpülnek az emberek. De miért pont a rózsa? – értetlenkedtek. Mert az nincs a dzsungelben – válaszolt a sámán. Vagyis ő megtalálta a közös nevezőt a két kultúra között. A saját kultúrát azonban csak akkor érthetjük meg, ha úgy közeledünk hozzá, mintha marslakók lennénk. Kapitány Ágnes ehhez hozzátette, hogy a szimbólumok lényeges részei az életünknek, sőt a kulturális antropológia szerint az egész világ szimbólumokból épül fel. Tulajdonképpen beszélnek rólunk, átmossák a jelent, közvetítik a múltat, meghatározzák a jövőt. A házaspár érdekes példákat hozott. A Dallas vetítése nagyban meghatározta az életvitelünket is. Elkezdtek úgynevezett „Dallas-házakat” építeni, megjelentek a whiskys poharak a háztartásokban. Még meglepőbb, hogy az orvosi ügyeleteknél statisztikailag kimutatható volt a betegszám-növekedés abban az időszakban, amikor vége lett a sorozatnak. Jól látszik, hogy egyetlen sorozat képes felfüggeszteni az életet, ezáltal befolyásolja a társadalmi bioritmust. A világ nyitott könyv, a kulturális antropológia olvasni tanít. Ez az olvasás pedig az élet sorvezetőjévé válik.