QUIRINUS a Perintben

Az alkotó ismerte a szent élettörténetét, tudta róla, hogy a IV. század elején malomkővel a nyakában fojtották vízbe. A rézmetszetet több, a szentek életét bemutató könyv Quirinusról szóló részének illusztrálására is felhasználták.

Sadeler előtt ismert volt, hogy az esemény Pannóniában, Savaria városában történt, bár ő maga valószínűleg sohasem járt Szombathelyen. A kép nem helyszíni szemle, hanem fantázia alapján készült.

A középpontba a szent alakja került, aki fején püspöksüveggel a Sibaris (Perint) vízében lebeg.

A környező tájból kevés látszik. A túlparti ligetben pogány katonák csoportja áll, közöttük van egy turbános török is. Quirinus az innenső oldalon lévő keresztényekhez beszél. A turbános fő mutatja, hogy az alkotó egy kicsit saját kora világpolitikai eseményeihez igazította a beállítást. A XVII. században a török terjeszkedés keltett félelmet az európai keresztényekben. Az eredeti alkotás az amszterdami Rijksmuseumban található.

Nem a Sadeler-kép az első, amely a Savariában vértanúhalált halt Quirinust ábrázolja. Arcképét – néhány soros életrajzzal együtt – megtaláljuk az 1493-ban kiadott Nürnbergi krónikában is. A szent jelképe már akkor is a malomkő volt.

Quirinus a középkorban ismertnek számított, neve és a hozzá kapcsolódó legfontosabb adatok megtalálhatók voltak a mártírokról és szentekről készített jegyzékekben és életrajzokban. Ha a történetét kutatjuk, figyelemmel kell lennünk arra, hogy öt ilyen nevű szent létezett.

Bár más-más korban éltek, a hozzájuk kapcsolódó legendák nemegyszer összekeverednek. Németországban elsősorban a Neuss-i Szent Quirinust tisztelik. Ő is vértanú volt, de nem püspök, hanem katona. Ha ábrázolásukkal találkozunk, könnyű megkülönböztetni őket. A „mi Quirinusunk” Siscia (ma Sisak, Horvátország) püspöke volt. A 300-as évek elején, Diocletianus császár keresztényüldözéseinek idején, nem volt hajlandó áldozatot bemutatni a pogány isteneknek. Elfogták, majd a tartomány székhelyére, Savariába szállították, hogy ott ítélkezzenek felette. Amire megérkeztek, a helytartó már nem volt a városban, ezért továbbvitték Scarbantiába, Sopronba. Sőt van olyan legenda is, hogy egészen a Dunáig elhurcolták. Végül visszajöttek Savariába, itt tartották meg a tárgyalást. Az ítélet halál, amelyet úgy hajtottak végre, hogy malomkővel a nyakában a Sibaris (Perint) patakba dobták.

A történettudomány nagy szerencséje, hogy az elítéléséről szóló „akta” fennmaradt. Nemcsak életének pontosan adatolható eseményei nyújtanak információt róla, hanem a hozzá kapcsolódó legendák is. Bár Siscia püspöke volt, és vélhetőleg élete nagyobb részét is ott töltötte, a legendáiban csak olyan események jelennek meg, amelyek vagy Savariában, vagy a szűkebben vett Pannóniában történtek vele.

Az egyik legenda szerint amikor Savariában tartották fogva, megtérítette és megkeresztelte börtönének őrét, Marcellust és annak családját.

Josef Winterhalder szombathelyi székesegyházban lévő képe, amely erre az eseményre hívta fel a figyelmet, a II. világháború idején elpusztult.

Egy másik legenda egy Sopron melletti képoszlophoz kapcsolódik. A történet szerint Savaria felé tartva őrei itt pihentek vele. Scarbantia keresztény asszonyai ide hoztak ételt és italt utána.

Wosinszky Kázmér 1952-ben megfestette ezt a jelenetet, a kép a soproni Szent György-templomban látható.

Tóth Endre régész-történész feltételezése szerint amikor az V. század elején a rómaiak részlegesen kiürítették Savariát, akkor Quirinus tiszteletét és ereklyéit is magukkal vitték Itáliába.

A történeti adatokkal együtt ezt a vélekedést erősíti az is, hogy azon templomok kétharmada, amelyeknek napjainkban is Sisciai Szent Quirinus a patrónusa, egy jól behatárolható területen helyezkedik el. Ez Olaszország északkeleti része, nagyjából Udinétől San Marinóig, illetve Isztria partvidéke és Krk.

A tisztelet központjának Correggio városa tekinthető Reggio Emilia tartományban. A város bazilikáját Quirinusnak szentelték, a főtér is az ő nevét viseli. Június 4-e, Quirinus napja hivatalos városi ünnep náluk. Quirinus alakja Savariában a rómaiak után hosszú időre feledésbe merült. XVIII. század végi újrafelfedezése Szily Jánoshoz, az első püspökhöz kapcsolódik: ő a várost és az egyházmegyét a két szombathelyi szent, Quirinus és Márton oltalmába helyezte.