Vatta mögött a rendszer – Téli utazás

„...az ember állandóan valamely, a háttérben levő pálcához vagy koncepcióhoz való viszonyulásban létezik. Az enyém az, hogy a vatta mögött ott bujkál egy rendszer” – írja Virginia Woolf Vázlat a múltról című önéletrajzi írásában (Séllei Nóra fordításában).

Ölbei Lívia

A hajnal csodái. Fotó: Szendi Péter

A vatta Woolf szótárában az észrevétlenül elpörgő, öntudatlanul átélt mindennapok egymásutánját (vagyis a „nem-létet”) jelenti; amelyet időről időre váratlanul átvilágítanak a lét tisztán elkülönülő pillanatai. Ezekből a lappangva, de egyszer és mindenkorra rögzülő pillanatokból lesznek az önazonosságot garantáló emlékek is. És ebben az átvilágításban, az összefüggések fölismerésében mutatkozik meg, tárja föl magát az a bizonyos rendszer, amely képes megtartani az életünket, képes megtartani a világot. Illetve – ahogy Virginia Woolf mondja – ezt a világnak nevezett masszát, amelynek „a Hamlet vagy egy Beethoven-vonósnégyes az igazsága”.

A Hamlet vagy egy Beethoven-vonósnégyes mellé bátran odahelyezhetjük mondjuk Szauer Ágoston Együtt című versét, amelynek szépsége és természetes szerkesztettsége a hókristályok tökéletességével vetekszik. A játékosan táncoló rövid sorok mögött ráadásul azonnal és önkéntelenül fölsejlik egy másik tökéletes kis ékszer, Weöres Sándor Száncsengője. Próbáljuk ki: „Éj-mélyből fölzengő / Csing-ling-ling – száncsengő. / Száncsengő – csing-ling-ling / Tél öblén halkan ring. (...)”

Ha ez a gyerekdalként közvagyonná lett három Weöres-strófa a semmiből előtűnő és tovasuhanó, észrevétlenül kozmikussá növekvő pillanat varázslatát rögzíti (földobban, hangot lop, szétmálló, halkan ring), akkor Szauer Ágoston verse a csöndes diadallal búcsúzik: „Itt vagy hát, eljöttél!” Hogy ki a megszólítás címzettje, csak a vers és olvasója tudja, senki más. (Eljöttél, és nem megjöttél, nüansznyi a különbség.) Az örvendezés joga a miénk.

Mindkét versben a tiszta lét mutatja meg magát a mindennapok vattája mögött, miközben a szöszmötölő Együtt „ráíródik” a Száncsengőre (mint valami palimpszeszt). A két vers egymás tükrében többet, mást jelent, mint külön-külön. Weöres Sándor Száncsengője nem más, mint a háttérben meghúzódó „pálca”, amelyhez a Szauer-vers viszonyulni tud. Némán is hallható dallam, folytonos újraszületésben.

Földobban két nagy ló. Autó jön. Fényszóró.