Báli belépő hölgyeknek és uraknak

A bál elnevezése olasz eredetű. A táncolni szóból (ballo, ballare) ered, és feltehetően francia-német közvetítéssel jutott Magyarországra. A bálokat rendszerint a naptári év jeles napjain, vagy nagyobb közösségi munkák végén rendezték meg, mint például az aratóbált. Katonai bevonulás előtt tartották a regrutabálokat. Emellett zárt körűnek tekintették az úgynevezett páros és nős bálokat, amelyekre a legények jegyesükkel mentek el, illetve a fiatal és középkorú házasok voltak ezeknek az esteknek vendégei. Nagyon népszerűek voltak a különböző korosztályoknak szervezett táncestek is, mint például a farsangi gyermekbálok, serdülőbálok, illetve a legény- és leánybálok, ahonnan kizárták a külön mulató házasembereket, férjes asszonyokat. De megfigyelhető volt a társadalmi rétegződés is, voltak cselédbálok, iparosbálok, pásztorbálok és tűzoltóbálok. A 18. században a szórakozás helyszíne többnyire erre a célra bérelt házaknál volt, később azonban a kocsmák, vendéglők helyiségeiben, sátorral fedett udvarain szervezték meg a báli eseményt.

A legelső bálokat egyébként valójában a királyi udvarokban tartották. A bécsi Hofburg például sok udvari bál helyszíne volt, csakúgy, mint Versailles. A későbbiekben, ahogy a polgárság megerősödött, a báloknak is egyre inkább a városok adtak otthont. A települések legszebb és legnagyobb épületei az operaházak voltak, így természetes, hogy a legnagyobb bálokat ott rendezték meg. Magyarországon két évvel az Operaház elkészülte után, 1886-ban az elsőt. Az évszázadok során a külsőségeket tekintve a bálok szinte mindenben megváltoztak. A vendégek hintó helyett taxival érkeznek, a fáklyák fényeit felváltotta a villany, a hangulatvilágítás, a hagyományos keringő, polka és cigányzene mellett ma már modern zenére táncolunk. De a bál ettől még megőrizte ünnepi, különleges mivoltát. Ennek megfelelően kell a bálozóknak felöltözniük, viselkedniük, táncolniuk, szórakozniuk.

Erről kérdeztük Faludiné Lovas Henriette versenytáncost, táncoktatót, a Lorigo Táncsport Egyesület művészeti vezetőjét, aki nemcsak a táncokról tud mindent, de a bálok elegáns világában is otthonosan mozog. A bálozás központi eleme, lelke, legfontosabb része a tánc, aminek megvan a maga etikettje. Ez pedig a felkéréssel kezdődik. Ha egy férfi táncra akar kérni egy lányt, úgy illik, hogy megálljon előtte, bemutatkozzon, udvariasan meghajoljon és megkérdezze, szabad-e egy táncra. Általában a felkérést nem illik visszautasítani, kivéve persze, ha a táncrendben ezt a táncot már elígértük valaki másnak, mondja Lovas Henriette.

A táncrend díszes prog-ramfüzet, amelynek az a célja, hogy az adott hölgy a megfelelő sorrendben következő táncok mellé bejegyezhesse annak az úrnak a nevét, akinek a táncot előre odaígérte. Régen a táncrendet tartalmazó füzethez egy kis zsinóron függő akasztó, illetve kicsi ceruza is tartozott. A bálba érkező hölgyek a bejáratnál vehették át táncrendjüket, az elegánsabb eseményeken ma is tartanak ilyesmit. A tánc végén a férfinak meg kell köszönnie a táncot, aztán visszakísérnie a hölgyet a helyére. Sokszor előfordul, hogy a férfi otthagyja a nőt a parkett, a tánctér közepén. Ez a legnagyobb illetlenség, a férfinak karját nyújtva kell visszavezetnie partnerét az asztalhoz. Még ennél is nagyobb udvariatlanság azonban, ha tánc közben hagynak ott valakit a parketten. Illik azt is megkérdezni, hogy partnerünk folytatni kívánja-e a táncot. Természetesen a lekérésnek is megvannak a maga szabályai, folytatja Lovas Henriette. Ha van táncrend, akkor az határozza meg a szabályokat. Ebben az esetben eleve tilthatják a lekérést, akkor nem is illik próbálkozni. Lekérés esetén egyébként a férfi megáll a táncoló pár mellett, meghajol és megkérdezi, szabad-e lekérni a hölgyet. Ilyenkor illik átengedni a nőt a lekérő fél számára. Ha a hölgy nem akarja, hogy lekérjék, akkor viszont nem köteles engedni a kérésnek. Fontos, hogy a lekért nőt nem illik visszakérni. Ha mégis ragaszkodunk a korábbi partnerhez, meg kell várni, míg legalább egy másik férfi le nem kéri őt, aztán jöhet újra az eredeti partner. A tánc után a visszakísért hölgy meghívhatja a partnerét a saját társaságába, ezt viszont a férfinak nem illik visszautasítania.

Lovas Henriette szerint a fenti szabályokkal a bálozó hölgyek és urak többsége egyáltalán nincs tisztában. Az idősebbek közül néhányan, a fiatalok azonban egészen biztosan nem. És ez bizony sajnálatos tény.

A báli etikett természetesen nemcsak a táncot szabályozza, hanem az öltözködést is. Az igazi báli viselet a frakk és a nagyestélyi. Ez a nyitótáncot táncolóknak mindenképpen kötelező, de a szmoking és a hosszú estélyi feltétlenül elvárható. Lovas Henriette azt tanácsolja, hogy fehér ruhát a hölgyek semmiképpen ne viseljenek, bármi mást inkább, és miniruhát se vegyenek fel. A színek közül a lila, a kék, a sötétzöld, a fekete és a piros a legkedveltebbek. Az esetlegesen viselt stólát vagy boát pedig táncnál mindenképpen vegyük le. Ha kesztyűnk is van, akkor egész este viseljük. Kisebb, de fontos tanácsok: az ékszertáskát helyezzük az asztalra, vagy pántjával a szék támlájára akasszuk. Földre ne tegyük, mert az illetlenség. A báli cipőt ne zacskóban vigyük, hanem kis táskában, a mosdóban cseréljük át a csizmát, és adjuk be a ruhatárba! A kiegészítőkkel vigyázni kell, hogy színükben és anyagukban passzoljanak. Strasszhoz ne vegyünk fel semmi flitterest, ha pedig a frizura hangsúlyos, akkor a ruha legyen szolid, vagy fordítva. A smink szintén illő legyen a ruhához, a rúzs színe is harmonizáljon vele. És hogy a férfiak se maradjanak tanács nélkül: rövid ujjú inget nem illik felvenni a zakó alá. A zokni a nadrág színével kell, hogy megegyezzen, a derékszíj pedig a cipő színével. Ha már a frizuráról szó esett, a férfiak ebben a tekintetben nyilván köny-nyebb helyzetben vannak.

A női báli frizurák legújabb trendjéről Tóth Szandra kőszegi fodrászmestert kérdeztük. Szandra szerint bár sokan azt mondják, hogy a kiengedett haj az igazán modern, egy gálán vagy bálon inkább a feltűzött haj vonzza a tekintetet. A ruhának és a frizurának Szandra szerint is összhangban kell lennie. Ő ezért mindig konzultál a vendégeivel, és nemcsak a ruhára koncentrál, hanem a hölgy partnerének magasságára is. Ahogy ő fogalmaz: „Nem mindegy, hova helyezzük a frizura hangsúlyát.” Ha a választott ruha díszesebb és csillogóbb, akkor a frizuránk lehet visszafogottabb. A kihívóbb tarkókontyot akkor ajánlhatjuk, ha a ruha stílusában egyszerű, elegáns, de a háta szabad, kivágott, mert ezáltal van benne valami titokzatosság, egzotikum. Miután a báli frizura tartós kell, hogy legyen, és viszonylag nagy igénybevételnek van kitéve, Tóth Szandra szerint fontos, hogy elkészítésekor ne maradjon ki egyetlenegy munkafolyamat sem, és a lehető legjobb minőségű anyagokat kell felhasználni: megfelelő hajfürdőt és hajápolót, valamint a hajszárítás előtt olyan kellékeket, amelyek tartást adnak, és nem nehezítik el a hajat. Ez lehet például hajtőemelő gél, hajtömegnövelő, gél állagú spray és hab, amit a hajhosszra és a hajvégekre helyeznek fel. Hajszárításkor minden egyes tincset fel kell tűzni, majd átfújni egy kis hideg levegővel. Aztán leengedni, és ujjakkal átfésülni. A leválasztások után Szandra lágy hullámokat készít, amelyek megadják a frizura mozgékonyságát. A konty készítése közben pedig mindig por állagú lakkot használ, hogy az tartást adjon, de közben tudjon a hajjal dolgozni. A lazább és elegánsabb feltűzéseknél szereti alkalmazni a sodrást, a kötélfonatot, amelynek krém segítségével adja meg a lazaságát.

Ha pedig a hölgyek és persze az urak frizurája elkészült, magukra öltötték a megfelelő ruhát, betartották a báli etikettet és a táncrendet, illően ettek, ittak, társalogtak és viselkedtek, akkor már csak haza kell jutniuk valamikor hajnaltájban, hogy kipihenjék magukat és felkészülhessenek a következő bálra.