Aquilát mindnyájan magunkénak tekinthetjük

Nagyon meglepődött: mert Aquila Jánosról, akiről ő úgy tudta, hogy egy híres magyar festő, a rokonok azt állították, hogy szlovén. Kérdezte, mi az én véleményem a dologról.

Aquilát mindnyájan magunkénak tekinthetjük. Mi, magyarok elsősorban a veleméri freskóit ismerjük, de valaha Mártonhely és Bántornya is a történelmi Magyarországhoz tartozott. A bántornyai Szent László-képsorozat bizonyítja, hogy a festő jól ismerte a magyar történelmet, legendákat. Az osztrákok számára azért fontos, mert Radkersburgból származott, Stájerországban is dolgozott, anyanyelve valószínűleg a német volt A legfontosabb munkái közül – a bántornyai és a mártonhelyi templomok freskói – ma Szlovénia területén vannak. Olyan vidéken, ahol a készítés idején is szláv nyelvű lakosság élt. A mártonhelyi képeket régóta kutatják, a templomról több tucat tanulmány jelent meg. Felfedeznivaló még mindig akad.

A Mártonhely településnév csak a 19. század végén született meg, a falut előtte évszázadokon át a magyarok is Martyáncként (szlovénül: Martjanci) ismerték és emlegették. A régi és az új név is szimbolikus. A község az a hely, ahol Márton jelen van. Márton valóban járt itt. A római időkben erre vitt a Pannóniá­ból Itáliába vezető útvonal. Ez az út megvolt a középkorban is, akkor Via Latinorumnak nevezték. Ma pedig erre vezet a Via Sancti Martini, a Szent Márton Kulturális Útvonal.

A magát Johannes Aquilának nevező művész jól ismerte Szent Márton történetét. Alakját a veleméri templomban és Bántornyán is megfestette, de e helyeken a Mártont ábrázoló freskóknak csak a nyomai maradtak fenn.

Az 1392-ből származó mártonhelyi freskók között négy olyan van, amely Márton életéből vett jelenetet ábrázol. A képekből kitűnik, a festő nemcsak a Sulpicius Severus által írt életrajzot és a Legenda Aurea történeteit ismerte, hanem Mártonnal foglalkozó más könyveket is. Valószínűleg olvasta Tours-i Szent Gergelynek a szent erényeiről készített összeállítását. A témáját tekintve kettő közülük ritkaságnak számít. Az egyiken Márton inni ad egy koldusnak, a másikon három, a jó ügyért folyó harcban elesett katonát kelt életre. A köpenymegosztás jelenetében Mártont egy csapat katona élén, fehér lovon látjuk Amiens kapujában. Nem római ruházatot visel, hanem a reneszánsz kor öltözetét. A freskóra 1644-ben Vörös Mátyás írta fel a nevét. Szerepel mellette egy rövid, latin nyelvű, ma már bizonytalanul olvasható üzenet is. Vajon ki lehetett ő? Egy Nyéki Vörös Mátyás nevű költőt ismerünk ebből a korból. Győri kanonok volt, s elvileg járhatott erre. Valószínűbbnek látszik, hogy aki a nevét a falra írta, a közeli Szerdahelyen élő Vörös család egyik tagja lehetett.

Annak ellenére, hogy a téma ismert, a legérdekesebb és legizgalmasabb a Márton halálát ábrázoló kép. Itt több, időben egymást követő eseményt sűrít egyetlen kompozícióba. Márton már idős korában azért utazott el Candes-ba, hogy ott a veszekedő szerzetesek között békét teremtsen. Ott érte a halál, s nyomban megindult a versengés azért, hogy melyik település temethesse el a szent életű püspököt. A képen Márton a halálos ágyon fekszik, fejénél tonzúrás szerzetesek állnak, a lelke éppen elindul a mennyország felé. A komor hangulatú eseménybe Aquila egy kis derűt is becsempészett. A kép alsó szélén tours-i polgárokat látunk. Székeket raktak egymásra, éjszaka azok segítségével jutottak be a templomba. Arra készülnek, hogy Márton holttestét az ablakon át „kicsempésszék” és egy hajóval a Loire folyón Tours-ba szállítsák…