Régi dalok, új hangzás

2018.12.24. 14:00

Először az új felállásban az Ocho Macho

Vasi rajongóik december 29-én láthatják és hallhatják először itthon a nemrégiben átalakult Ocho Macho zenekart. Frontemberük, Kirchknopf Gergő azt mondja, a régi dalok is egészen máshogy szólnak majd azon az estén.

Nagy Ildikó

A 15 éve alakult zenekar negyedik, Dönts! című lemezével turnézta végig az évet.

– Szegedi Ifjúsági Napok, Tiszafüred, Diósgyőr, Szekszárdi Bornapok, Tusnádfürdő, Kőszegi Szüret és Gencsapáti Pünkösdi Vígasságok – sorolja a reggeli második kávéja kortyolgatása közben hirtelen eszébe jutó koncerthelyszíneket az Ocho Macho frontembere, Kirchknopf Gergő, aki 2018-ban egyébként egyedül is több helyen képviselte a bandát. Főzött kereskedelmi televíziós csatorna reggeli műsorában, a Ridikül című beszélgetős műsorban pedig a zenész apukák táborát erősítve sztorizott.

Nem kerülgetjük a témát, hiszen ha már a mögöttünk hagyott esztendőről beszélgetünk, a zenekar átalakulása sem lehet tabutéma.

A fiúk október végén egy máltai koncerttel zárták az idén szép hosszúra sikeredett nyarat, és úgy tűnik, igazuk van a bölcseknek, akik szerint néha jó elmenni messzire, hogy a távolból egészen másképpen lássuk a dolgokat, hiszen nem sokkal azután, hogy a Máltáról hazafelé tartó repülőgép kerekei rázökkentek a budapesti betonra, kiderült, hogy a zenekar átalakul. Szalai Marci basszusgitáros, Mórocz András trombitás és Keresztesi Krisztián távozott a csapatból, visszajött viszont trombitájával Csik Andor, Takács Roland Adrián basszusgitáros pedig új tagja lett a zenekarnak.

Szombathelyen jövő szombaton játszik először az átalakult zenekar
Fotó: Ocho Macho

Gergő azt mondja, a csapat kezd összerázódni, az érkezők viszonylag hamar megtanulták a dalokat. Újdonság, hogy immár Budapesten próbálnak – nem akarnak pesti banda lenni, egyszerűen arról van szó, hogy ott, onnan minden sokkal egyszerűbben megszervezhető.

Közben egy új dal született: Az ég egy világon című nóta állítólag nagy meglepetés lesz – úgy tervezik, videoklip is készül hozzá. Ki tudja, talán ezt a dalt is hallhatja majd a közönség a szokásos év végi Ocho Macho-bulin. Egy biztos: a Cinema Caféba december 29-ére tervezett koncert csupa-csupa meglepetés lesz. Egyrészt az új tagok miatt, másrészt meg azért, mert a régi nóták is egész másképpen szólnak majd az új felállásban. De a fény- és hangtechnikusok is tartogatnak meg­lepetéseket.

Ami pedig az új esztendővel kapcsolatos terveket illeti: a banda tavaszi nagykoncertre készül, pünkösdkor egészen biztosan fellépnek Gencsapáti­ban, és a Kőszegi Szüretet is beírták már a naptárukba. Gergő halkan megjegyzi: nagyon örülnének, ha a szombathelyi rendezvények szervezői is gondolnának rájuk. Hiszen lehetnek bármilyen népszerűek az ország bármelyik más szegletében, ők mégiscsak a mi fiaink.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!