Ughy Miklós képzőművész önálló tárlata a Répce Galériában

– Elbeszélő festészet, ami itt most látható, így a megnyitómat is elbeszélésszerűvé teszem – kezdte köszöntőjét Ughy Miklós festőművész, grafikus munkáit méltatva Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész. 1990-nél indult az elbeszélése, amikor a művészcsalád áttelepült Erdélyből. Miklós a tanulmányait 1991-től a szombathelyi tanárképző főiskola rajz szakán folytatta, ahol először a „radikálisan tradicio­nális szemléletű” Kisléghi Nagy Ádám volt a tanára, aki a caravaggiói fényviszonyokkal, kompozícióval ismertette meg az osztályt, amit Tóth Csaba vett át.

– A radikális tradicionalizmus elvet minden modernitást, visszamegy Cravaggióig, Leonardóig. Én másként gondolkodom. Jogos az a látásmód is, de hiszem, hogy formában kapcsolódni kell a mához is – mondta Tóth Csaba, majd rátért a művekre: – Aki ezeket megnézi, egyértelmű, hogy az érem két oldalát látja. Olyan, mintha egy Shakespeare-színházi darabba jönnénk be, a kosztümök, a jelmezek azt a világot idézik. A képalkotás eszköztárában ott van a kubizmus, Picasso – a modernitásból, amit Kisléghi elvetett, Miklós nem vet el mindent. A shakespeare-i miliőhöz, a majdnem középkort idéző jelmeztárhoz azért nyúl vissza, mert a saját korával elégedetlen.

Tóth Csaba távolról követte Ughy Miklós életútját, de szerinte csírájában már Szombathelyen is felmutatta az átgondolt dialógussal működő figurális jeleneteinek előképeit rézkarcokban, szénrajzokban, festményekben. A művészt monumentálisnak mondta, a kiállításról úgy fogalmazott: szétrobbantja a teret. Minden felület kicsi a számára, minden kompozíció­ja szétfeszíti a kereteket, és nem kell hozzá szín, ugyanez működik monokrómban. – A képzőművészet az ég és föld, ember és ember, ember és természet közti kapcsolat megjeleníthető rituáléjának az eszköze, ez a lényege, csak ezt a tartalmat felejtették el mára sokan. A jelen kiállítás egyértelműen ilyen. Revelációerejű, hihetetlen élményt adnak a munkák – ajánlotta a január 12-éig látható tárlatot.