Hajó és busz: Beck Zolival a Savaria moziban

Mire kilépünk az utcára, lezuhan az eső, de most csak a frissességet érezni. Ilyennek kell lennie egy rendes szombat estének Szombathelyen. Vetítés, beszélgetés, koncert. Mert bár A pécsi szál címmel bemutatott Lévai Balázs-film annak a titoknak ered a nyomába, hogy miképpen lett Pécsből a magyar könnyűzene fellegvára, a zenés oknyomozásnak Szombathelyhez is sok köze van. Ó, és nem csak azért, mert a pécsi 30Y zenekar az időközben kultbusszá avanzsált szombathelyi helyi járattól vette kölcsön a nevét. (A „pécsi szál” Kispál-kölcsönzés, van benne hajó, köd, szomorú szám – a boldogsághoz pont elég.)

Beck Zoli bevezetés-lecsengetésképpen elmondja, hogy januárban érdemes elidőzni legalább egy hétvége erejéig Pécsen: ez az az időszak, amikor a belváros (az áldott Király utca) összes kocsmájában (pedig akad ott néhány, gyakorlatilag minden lépésnél) helybeli zenekarok lépnek színre. És nem az van ám, hogy a nagyoké az este, a kicsiké, (az egyelőre még) ismeretleneké a dél­előtt: pont fordítva van.

Ez a hierarchiamentesség hozzátartozik a titokhoz (hogy Pécs, meg a könnyűzene fellegvára), minden értelemben. Mert Pécs például az a hely, ahol a (már elég híres) Kispál és a Borz zenekart anno kitessékelték egy művelődési házból, mondván, hogy túl zajosak a próbák, zavarják a lakosságot. És akkor Lovasi Andrásék a (még nem annyira híres) 30Y-hoz fordultak: nem próbálhatnának-e egy helyen, azt hallják, nekik van próbatermük. Hierarchia nincs, együttműködés van.

És hát úgy van ez – mondja Beck Zoli, aki nem mellesleg irodalmár –, hogy Móricz se írt naponta világrengetőt: a nagy művek megszületéséhez kell az éltető közeg, kell a jórészt láthatatlan, de biztos alapot adó hátország. A remekművek rendszerint nem légüres térből érkeznek.

Arról nem beszélve, hogy Pécsnek semmi mása nincs, csak kultúrája van. Ez az erő tartja meg és viszi a várost – amelynek leghíresebb zenekarai ma már, ugye, nem is pécsiek; viszont a ma pécsi 30Y például eredendően nem is az. De hát a referenciális valóság meg a (művészi) igazság között nagy a különbség. Az a Szombathely, amelyet mi, szombathelyiek naponta látunk, sok mindenben különbözik attól a Szombathelytől, amelyet Beck Zoli őriz magában (aki első körben itt tanult, még a Berzsenyi-főiskolán). A személyes városkép mindig egy érzet: gombolyag emlékekből, érzésekből, találkozásokból. Beck Zoli vérbeli előadó, lényegileg mindegy is, hogy a 30Y frontembereként lép színre – vagy egyetemi oktatóként a katedráról fogja meg a hallgatóság figyelmét. Vagy éppen A pécsi szál című filmet követő közönségtalálkozón mondja – ugyanolyan átéltséggel. Beszélgetőpartnere, Lutor Katalin tudja ezt. Ezért jön jól a zárókérdés: ha szuperhős lehetnél, milyen szuperhős szeretnél lenni. Beck Zoli azzal válaszol, hogy Hartung Attila készülő filmjében voltaképpen szuperhős-szerepet kapott (sálas férfi egy, sálas férfi kettő). Sálban vagy sál nélkül, olyan figurákról van szó, akik ki vannak téve mindenféle vegzálásnak.

De most kezdődik az aulában a 30Y-koncert.