Bódi Eszter belsőépítész, bútortervező, dizájner és stílusrendőr Szombathelyről indult

Eszter 24 éves koráig élt a vasi megyeszékhelyen, és mostanában is havonta megfordul itt: a szüleit, a családját látogatja. Meghatározók az iskolás évei, mondja, és nemcsak azért, mert kreativitása és bátorsága már gyerekkorában teret követelt magának – kérdés nélkül variálta a rózsaszínt a pirossal, a csíkos harisnyát a pöttyös szoknyával –, hanem mert csupa szép emléke van, ami művészettel kapcsolatos, azt kiskorától itt szívta magába. A Szent-Györgyi szakközépiskolába járt mozgókép és dráma szakra, a képtárban Vértesi Péter festőművésznél, csellózni a zeneiskolában tanult.

– Gondolatban is állandóan alkottam, új dolgokat láttam bele a tárgyakba. Az életteret végtelennek éreztem: miközben a Barbie babáimmal játszottam, külön világokat teremtettem, és nem éreztem a korlátokat. Az akkori önmagam nem sokat változott. A különbség csak annyi, hogy most megteremtem a feltételeket, eszközöket mindehhez. Ha ránézek egy bútorra, már a végleges formájában látom, és abban a térben, ahol helye lesz. Továbbra sincs bennem félsz, hogy menjek az álmaim után, most is úgy érzem, rengeteg lehetőségem van. Ezzel a hozzáállással generálom is a kihívást jelentő új dolgokat.

A középiskola után a Miszlivetz Ferenc professzor vezette Társadalom- és Európa-tanulmányok Intézetében tanult Szombathelyen és Kőszegen. A képzés sokat adott neki, egészen Brüsszelig elvitte volna. Az akkoriban az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkáraként dolgozó Bogyay Katalin mellé került gyakorlatra, utána a művészeti főosztályra. Érdekességként említi: miután feltalálta és levédette a már említett sokfunkciós, vízálló kiegészítőt, a múzeumban ő, az egykori gyakornok tartott divatbemutatót.

A kiegészítővel híres lett: bekerült az il Bacio di Stile-be világmárkák közé (azóta megszűnt a luxusáruház az Andrássy úton), kijutott a Boston Fashion Weekre, és saját üzlete volt Budapest egyik ötcsillagos luxushoteljében. Még előtte dolgozott néhány hónapig a Krétakör kortárs előadó-művészeti központban: a dunaPart platformmal kapcsolatos krea­tív nemzetközi anyagok összeállítását bízták rá. 2009-ben Eszenyi Enikő lett a Vígszínház igazgatója. Kinevezése után Eszter nem sokat késlekedett: a titkárságán keresztül nemzetközi kapcsolatok témára hivatkozva kért tőle időpontot. Meggyőzte a színművészt, kreatív munkatárs pozíciót ajánlottak neki a színháznál.

Két évet töltött ott, akkor született a Vígszínház új arculata, logója, kinyílt, színesebbé vált az intézmény, fiatalokat vontak be a színház világába. Ott tanulta meg, hogyan képviselje magát, hogyan vigye végig az ötleteit. A vígszínházi második év vége felé már adott volt a sál ötlete, fejlesztette, megszületett a logó, felépített egy brandet, onnantól kezdve évekig ezt építette tovább.

– Nagyon nehéz Magyarországon a divatszakmában érvényesülni hosszú távon, komoly befektetés nélkül. Mondhatjuk, hogy a Rubik-kockát találtam ki a divatban, hasonlóra nincs sok példa. De kezdtem magamat Don Quijoténak érezni. Kalandvágyó vagyok, és szeretem a kihívásokat. Nem láttam a további utat a sálakkal, közben tele voltam kreatív energiával. 2015 februárjában az egyik barátnőmet látogattam meg Noszvajon, ahol egy családias szálló tulajdonosa mutatott be Csernus Imrének. Az ismeretségből munkakapcsolat lett: megbízott a frissen épített nyugalmi zóna, teátrum és kávézó logójának, teljes belső dizájnjának és arculatának megtervezésével. Szabad kezet kaptam, jó dolog született, ez lett a referenciamunkám.

Eszter szerint a stílust, a lakberendezést csak alapszintig lehet tanítani, az egyedihez, különlegeshez többre van szükség. Azt már érezni kell, hogy egy Balaton-felvidéki nyaraló nappalija, egy őrségi kúria vagy egy steakhouse terasza milyen berendezési tárgyakat kíván, és látni, hogy egy 1850-es évekbeli szita hogyan lényegül majd át konyhai lámpává, egy kotyogós kávéfőző szappanadagolóvá, és egy régi ajtólapból hogyan lesz asztallap.

Szereti újrahasznosítani a tárgyakat a térben, bútorokat alkot újra és ötvözi a régit az újjal.

Az ízlése nem változik, de folyamatosan megtetszenek neki új megoldások, bővül a skála, kiegészül új dolgokkal. Sok múlik a nüanszokon, a kis dolgok adják az egységet, vallja. Kiteljesedett ezen a területen, szívesen vándorol a stílusokban, és örül, hogy változatos megbízásokat kap. Az egyes helyszíneken a művezetéssel együtt dolgozik, és az utolsó villanykapcsolóig számon tartja, mi hova kerül.

Szívesen alkot vidéki környezetben, legyen az az Őrség, a Balaton-felvidék, Eger és környéke vagy Villány – vidékre feltöltődni jár. Végül város- és országmegújító tervét is említi: komolyan hiszi, hogy stílusrendőrségnek kellene működnie a vizuális bűntények ellen – magyarán büntetné a szemnek bántó, ízlést nélkülöző megoldásokat – legyen szó építészetről vagy egy logóról. Stíluskommandójával helyrehozná az elhibázott dolgokat.