Helyi arcok

2020.09.05. 20:00

Dalait egyedül írja, és sikert sikerre halmoz a szombathelyi énekes, Tóth Dániel

A szombathelyi énekes, Tóth Dániel jelenleg egy bécsi zeneművészeti egyetem jazz-ének szakán tanul. 

Horváth Iza

Dániel 22 éves, fiatal kora ellenére viszont számos siker és fellépés áll mögötte. 2011-ben, amikor csak 13 éves volt, megnyerte a Szombathely hangja versenyt. 2015-ben az Egri Bárzenész Találkozó fődíját, a Trilla-díjat nyerte el, 2016-ban pedig szólistája volt a Savaria Szimfonikus Zenekar “Hollywood Classics” koncertsorozatának. Több hírességgel is duettezett már, például Détár Enikővel, Farkas Gábor Gábriellel és Soltész Rezsővel. A nyár folyamán Danics Dórával és Farkas Alexandrával is énekelt.

Évek óta vezet egy YouTube csatornát, ahova legtöbbször feldolgozásokat tölt fel, de saját szerzeményeit is meghallgathatjuk itt. Jelenleg már több mint 17600 ember követi a munkásságát ezen a platformon. Általában angol nyelvű dalokat hallhatunk tőle, nemrég viszont feltöltött egy videóklipet a Bennünk él című dalához. Jelenlegi célja, hogy a zenéje a magyar közönséghez is eljusson. Augusztus elején jelent meg a kislemeze is, amelyen 5 angol nyelvű szám található.

Tóth Dánielt zenei karrieréről kérdeztük. Azt is elárulta, hogy vészelte át a koronavírus miatt kialakult helyzetet zenészként, és a bécsi egyetem diákjaként.

Már 13 éves korodban megnyerted a Szombathely hangja versenyt. Mikor kezdtél el énekelni, és komolyabban foglalkozni a zenével?

8 évesen kezdtem meg hangszeres tanulmányaimat a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában, klasszikus gitár szakon. 11-12 éves voltam, amikor elhatároztam, hogy megtanulom magam kísérni, mert tetszett, hogy sok zenész nemcsak gitározik, hanem énekel is hozzá.

Általános iskolai énektanárnőm Gulyásné Németh Eszter ezután indított el első könnyűzenei versenyemen, a Gyermek Művészeti Fesztiválon, ahol első alkalommal harmadik, majd a következő néhány évben első helyezést értem el. Mikor megnyertem a Szombathely hangja versenyt, éppen pályaválasztás előtt álltam, így ez az eredmény is segített a döntésben, hogy a zenei irányba induljak el. Először a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába vezetett az út, melyet a budapesti Bartók Konzervatórium és Bécs városának Zeneművészeti Egyeteme követett.

Eddig leginkább angol nyelvű dalokat hallhattunk tőled, most viszont kiadtál egy magyar nyelvűt is. Volt ezzel célod, vagy egyszerűen csak magyar nyelven szerettél volna írni? Hallhatunk a jövőben többet is?

A „Bennünk él” című dal már három éve született. Ahogyan gyűltek a saját dalok, elhatároztam, hogy kiadok közülük többet is. A magyar nyelv egyik szépsége, hogy egy-egy szónak több szinonímája is van, így sokkal választékosabban kifejezheti magát az ember. Emellett az is cél volt, hogy minél több magyar hallgatóhoz is eljusson amit képviselek.

A dalokat egyedül írod, vagy vannak, akik segítenek?

A dalokat egyedül írom és hangszerelem. Fontosnak tartom a folyamatos tanulást ezen a területen is, márciusban részt vettem egy rendezvényen, mely dalszerzőknek szólt.

Zajlik körülötted az élet. Színpadon énekelsz, nemrég jelent meg a kislemezed és egy videóklipet is kiadtál, a Bennünk Él című dalodhoz. Mik a terveid az év hátralévő részére?

A megjelent kislemez már elérhető Spotify-on, de emellett a dalokat folyamatosan teszem majd közzé a YouTube-on is. Van még egy magyar dalom, melynek megjelenését év végére tervezem, ennek még készül a klipje. Legközelebbi fellépésem szeptember 8-án 19 órától lesz az Agora Művelődési- és Sportház teraszudvarán.

Hogy élted meg a koronavírus miatt kialakult helyzetet zenészként, és a bécsi egyetem diákjaként?

Hirtelen jött a változás. Miután hazajöttem, hónapokig nem is tudtam visszamenni Bécsbe. Az online oktatás elég jól működött az elméleti órákkal, viszont a gyakorlati órák esetében sajnos nem volt egyszerű ezt megoldani. Nyáron viszont volt lehetőségünk pótolni néhány elmaradt gyakorlati órát is.

Az otthon töltött idő nagy részét dalszerzéssel, gyakorlással töltöttem, emellett az Agora Kultúrfutár programsorozatában több alkalommal is énekeltem. A néhány hetes programok keretében lakótelepekre, gyárakba vittük el a kultúrát. Jó volt látni az emberek arcán a mosolyt, úgy hiszem, hogy ezzel kicsit könnyebbé tettük számukra az otthon töltött hétköznapokat. Az élő produkciót nem pótolja egy online koncert, ebben biztos vagyok. Ez az egyedi megoldás pedig megteremtette a lehetőséget arra, hogy élő koncertet adjunk ebben a szokatlan helyzetben.

Hogy értékelnéd ezt a nyarat?

Hálás vagyok, hogy ennyi lehetőségem volt a jelenlegi helyzetben is. Néhány hete adtunk egy egész estés swing-koncertet a Hanság Big Banddel Kapuváron. Számomra mindig megtisztelő nagyzenekarokkal fellépni. Ezen kívül énekeltem Rátóton a MisPro Produkció műsorában Danics Dórával és Farkas Alexandrával, valamit több jazzkoncertet is adtam a környéken, ahol Batyi Norbert kísért zongorán.

 

Ezek is érdekelhetik