Az édenkert az örök múlt idő - Évek és évfordulók

Pedig neki sem adatott hosszú élet: 1864 októberében halt meg - Alsósztregován. Talán pont ezért gondoljuk "öregnek". Legeslegfőbb műve, Az ember tragédiája ma sem hagy nyugodni: minden fontos kérdés benne van. A "férfi-nő" kapcsolat zaklatottsága is. A szombathelyi Weöres Sándor Színház első nyitóelőadása Tragédia-parafrázis volt: 9700, a nagy utazás, Dömötör Tamás rendezésében. 

Az egyik szerző, Egressy Zoltán Madách két nő (az édesanyja meg Fráter Erzsébet) között őrlődő magántragédiájából is drámát írt, Vesztett éden címmel. Aztán a felújított szombathelyi színházépület komoly, nagyszabású megnyitóján magának a Tragédiának a bemutatóját láthatta a közönség, filmbetétekkel, Jordán Tamás rendezésében. 2011. január 22-én - a magyar kultúra napján - volt a díszbemutató az Akacs 7-ben: 

"Ádámot Szabó Győző, Évát Csonka Szilvia játssza. Őket vezeti végig hűvös-pontos iróniával a történelmen Mertz Tibor - természetesen Lucifer szerepében - , miközben a társulat tagjai a világ legtermészetesebb módján hágják át folyamatosan a filmes és a színpadi valóság határait. Az Úr Garas Dezső hangján old és köt, büntet és jutalmaz; a Föld szelleme a döntő pillanatban Törőcsik Mari hangján hozza vissza Ádámot a földi életbe. (De hát ez a nagy kérdés, nem csak Madáché: hogyan őrizzük meg a végtelent a végesben; az öröklétet az arasznyi létben. Ebben áll a nagy színházi paradoxon is.) A péntek esti premier végén nem csak a taps robban ki a nézőtéren: egyszer csak - szó szerint, és átvitt értelemben is - emelkedni kezd a közönség: felállunk, úgy ünnepeljük a színházat, az életet, az örökkévalóságot a percben."

Csak 12 év telt el a bemutató óta, mégis: a fotók mintha egy másik univerzumban készültek volna. Vagy mégsem? Ezek (vicces vagy nem)  mi vagyunk. Csak meghalljuk a zűrzavarban, hogy küzdj és bízva bízz. Az 1989. január 22-én búcsút intő Weöres Sándor vissza-visszanéz, Kölcsey minden évben újra befejezi a Himnuszt.