2023.05.11. 13:02
Becsületkönyvtár a fürdőn - Már az első percekben nagy sikere volt az új szolgáltatásnak
A fürdés, a pihenés mellett az olvasni vágyóknak könyveket is kínálnak a büki gyógyfürdőben. A becsületkönyvtár csütörtökön nyitott ki előszőr.
A könyvkínálatot folyamatosan bővítik a következő időszakban. Felvételünkön Cziráki László, Tóth Tamás, dr. Németh Sándor, Haizler Lászlóné
Forrás: Büki gyógyfürdő
Hármas együttműködésnek: a büki gyógyfürdő, a művelődési ház és sportközpont, könyvtár, valamint a városi önkormányzat összefogásának köszönthetően újabb szolgáltatással bővült a gyógyfürdő. Az erről szóló megállapodást Cziráki László vezérigazgató, dr. Németh Sándor polgármester és Tóth Tamás, az intézmény vezetője írta alá. Az eseményen megjelent Haizler Lászlóné könyvtári főmunkatárs is.
- A könyvespolcot a nagy pihenőtérben állítottuk fel – közölte Cziráki László. – Ez egy csendes zóna, távol található a vizes részektől, azaz a könyvek is száraz helyen vannak. A könyvsarkot változatos kiadványokkal töltjük fel, és a könyvtárnak köszönhetően folyamatos lesz az utánpótlás. Vannak szépirodalmi művek, de lehet választani krimit, vagy éppen könnyedebb olvasmányokat is. A magyar könyvek mellett német és cseh nyelvű kötetek is megtalálhatók. A cél az, hogy folyamatosan bővítsük az idegen nyelvi kínálatot is. Fontos, hogy a könyvek ingyen kölcsönözhetők.
Megtudtuk, a sarok iránt már a megnyitó után nagy volt az érdeklődés. Többen odamentek, nézelődtek és könyveket is levettek.
A büki önkormányzat, illetve a könyvtár szándéka, hogy a városban több helyen is becsületkönyvtári pontot alakítsanak ki. Az egyik ilyen ideális helyszín: az újonnan kialakított bükfürdői fő téren, azaz a Termál téren állítanak fel egy könyvekkel megrakott telefonfülkét.