Kiállítás

2023.05.04. 13:00

Farkas Milán grafikusművész tárlata nyílt meg a Répce Galériában - fotók

A Nyitott Tér Közhasznú Kulturális Egyesület 187. tárlatán Farkas Milán grafikusművész munkáit mutatja be. A kiállítást Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész, az alkotó korábbi mestere nyitotta meg szerdán a Répce Galériában.

Polgár Patrícia

Forrás: Nagy Szabolcs

A megjelenteket Nagy Ferencné, a Nyitott Tér Egyesület elnökhelyettese köszöntötte, majd Tóth Csaba, az egyesületet tanácsaival segítő festőművész vette át a szót, aki elmondta: korábban a kiállítások megszervezésénél a múlt értékeinek és a jelen alkotóinak bemutatása volt a cél, ám tudják, hogy a jövőnek is teret kell adni, így az egyesület idei kiállításain több fiatal alkotó is bemutatkozik majd. - Mióta a képzőművészet létezik, mint Romolus és Remus, jelen van benne a két ikertestvér, az írásbeliség és a képiség. 

Egyértelműen látjuk, hogy egy új képkorszak irányába megyünk, ami azt jelenti, hogy a képi kommunikáció lassan átveszi az írott elbeszélés rangját – fogalmazta meg, majd hozzátette: a mai piacorientált világban a tervezőgrafikusok feladata, hogy képileg eladják a terméket, legyen szó akár kulturális termékről, a kiállítás gerincét is az ilyen jellegű, zenei eseményeket hirdető plakátok adják. - Milán plakátjai jól tükrözik a műfaj sajátosságát: a kevesebb több. Ezt a szemléletet leginkább a fő falon elhelyezett, külföldön is kiállított művészibb plakátok is mutatják – méltatta a művészt. Farkas Milán kiállítása május 31-éig megtekinthető a Répce Galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában