2023.06.27. 14:00
Éjszakai bolyongás a kastélyban - Múzeumok Éjszakája a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumban - fotók
Több programmal készült a Múzeumok Éjszakájára a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum is. Éjszakába nyúlóan szerveztek tálatvezetéseket, emellett lezajlott a Körmendi Múlt Mestere című helytörténeti vonatkozású vetélkedő első fordulója is.

Forrás: Jámbori Tamás
A múzeum raktárába Bebes Árpád néprajzkutató vezetésével pillanthattak be az érdeklődők, a Körmend és a Batthyányak évszázadai című állandó kiállítást pedig Pintér György múzeumpedagógus mutatta be az érdeklődő közönségnek.
A körmendi Várkert évszázadai című időszaki tárlatban a kiállítás kurátora, Móricz Péter intézményvezető, történész tartott rendhagyó tárlatvezetést, a Szent Iván éj Holdja című távcsöves bemutatót pedig Hegyi Norbert, amatőr csillagász, a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány és a Vega Csillagászati Egyesület tagja vezette.
Éjszakai bolyongás a Batthyány-kastélyban
Fotók: Jámbori TamásEzúttal is nagy népszerűségnek örvendett az éjszakai kastélytúra. 2019 után ugyanis újra megtartották a fáklyás bolyongást a monumentális épületben, a lezárt helyiségek egykori funkciójáról, valamint a falkutatások eredményeiről Móricz Péter mesélt a szépszámú érdeklődőnek.
Mielőtt éjfélt ütött volna az óra, még egy kiállítást be lehetett járni: a Műhelyélmények - körmendi iparos emlékek című anyagot Bebes Árpád tárlatvezetésével tekinthették meg az érdeklődők, akik a kovács, a takács, a kötélverő, a mézeskalácsos, az esztergályos, a gyertyaöntő és a kádár mesterségekkel, és ezek helyi vonatkozásaival ismerkedhettek.