Jó lenne egyszer csak a fényképezéssel foglalkozni – A kőszegi Bogdán Ferenc világa fotókon

„Tehetséges fotós, aki mögött rögös életút van, sok megküzdéssel és időben érkező segítséggel” – így foglalta össze egy hozzá közelálló Bogdán Ferenc, vagy ahogy sokan szólítják, Fecó eddigi éveit. Ő magát szerencsésnek mondja, mert az intézetben, ahol felnőtt, többekkel találkozott, akiknek objektív lógott a nyakában. Kiskamaszként „csodálattal töltötte el a látvány”, azsebpénzéből zsebfényképezőgépet vett. Tanárai közül Palcsó Juliannát, a művészkör elnökét, későbbi szakmai mentorai közül Szabó Endrét és Mihályfi Sándort említi, akik 2012-ben egy perenyei fotós-foglalkozássorozaton oktatták. Fecó hátrányos helyzetű, állami gondoskodás alatt álló fiatalként Perenye és iskolája, a kőszegi Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézet együttműködési szerződése alapján kapcsolódhatott be a projektbe. Még abban az évben megnyílt az első kiállítása a könyvtárban KacsaVilág címmel. Mihályfi Sándorral azóta is „gyümölcsöző” kapcsolatban van: felszereléseit neki és párjának, Ruborics Krisztinek köszönheti.

– Sanyi gyakran mondta, hogy kilógok a sorból, a lelkesedésem, a kitartásom, a látásmódom kiemelkedik a többiek közül. Az tény, hogy igyekszem egyedi, különleges perspektívából megmutatni a részleteket – mondja magáról Fecó. A portré az egyik kedvenc műfaja. Itt jön a képbe „Fater”, a másik mentor, Kardos Tamás fotóművész, akit ifjú pályatársa „végtelenül tisztel” és aki a vadhajtásait nyesegeti. 

– Ragaszkodunk egymáshoz. Tamás a lelki támaszom is, én a digitális utómunkában tudom őt segíteni. Fater a Covid idején nagy szakállt növesztett, akkor készült róla a hármas portrém, amihez szép világítást csiholtam – mesél a kapcsolatukról. A 27 éves Fecóról kiderül még, hogy autodidakta módon tanult a mesterségről szinte mindent, intézményes keretek között nem volt erre lehetősége.

– 1996. február 10-én született Szombathelyen. Sokat lehettem kórházban, onnan Gencsapátiba, intézetbe kerültem, a régi kastélyba. 2003 nyarán átszállítottak Kőszegre, a négy testvéremmel együtt nőttünk fel. 2003 szeptemberében kezdtem meg a tanulmányait a Dr. Nagy László EGYMI-ben. Eltérő tantervű általános iskolát végeztem. Parkgondozóként végeztem és egy évig asztalos-faipari bútor-összeszerelőnek tanultam. Ennek ellenére az egészségügyben akartam elhelyezkedni: végig az adni, segíteni vágyás volt bennem, mert én is rengeteget kaptam a rendszerben. Egyszer csak jött a sugallat, hogy fotóznom kell és az is igaz, hogy próbáltam kitűnni az átlagos intézetis gyerekek közül. Az iskolák után segédápolóként helyezkedtem el Zsirán, Peresznyén, Sajtoskálon a pszichiátriai intézetben. Voltam takarító is, négy éve Kőszegen a Kálvária utcai nyugdíjas otthonban két műszakban dolgozom.

Szabadnapjain, pihenőnapjain és munka után jöhetnek a kisebb és nagyobb fotósmunkák – esküvők, családi fotózás, portrék, bortúrák, termékfotózások – egyedül vagy csapatban: „ha jó a banda, már az emlékezetes”. Kőszegen a barátaival filmet forgatott. Kodolányi Sebestyén rendező, producer, operatőrrel egy közösségfejlesztő, művészeti programot valósítottak meg a Dr. Nagy László EGYMI-ben nevelkedő gyermekek részvételével.

Egykori tanárai, nevelői és mentorai is ott voltak legutóbb az Írottkő hotelben a kiállítás megnyitóján. Ők végig hittek Fecóban, és azt mondja, ő is magában.

– Hét éve ellopták a fényképezőgépét. Akkor egy évig nem tértem magamhoz, de Mihályfi Sándoréknak köszönhetően lett új gépem és egyre jobb eszközeim, felszereléseim. Jó lenne egyszer csak a fényképezéssel foglalkozni. Küzdelmes volt az utam, de ha valamit nagyon akarunk, küzdeni kell az álmunkért, történjen bármi is.