Világfa tetején című verseskötetével érkezett a vépi kultúrházba Csider Sándor

Még az ünnepi könyvhéten jelent meg a könyv, melyben a tűz csodáját kutatja, hozzá „imádkozik”. Hallgatóságának már a bemutató-beszélgetés elején megemlítette: Keszthelyen egy Szent Iván-éji rendezvény irányította figyelmét a víz után a másik őselem felé. A Világfa tetején verseiben ott a lángoló és a baráti szerelem is, az élet szépségei, színe és fonákja. Szerzőjük, amellett, hogy részleteket olvasott fel a versekből, életvezetési tanácsokkal is ellátta a hallgatóságát, megerősítést és biztatást adott. 

– Néha el kell távolodnunk a hétköznapjainktól és attól az állapottól, amikor még az érzelmeink elragadtak, és visszanézni, hogy tisztábban lássuk, mi történt velünk és milyen jövőt érlel világra a jelen. Ehhez annyival tudunk hozzájárulni, hogy a magunk életében törekszünk a jóra – mondta. 

„Amit eszem felfog, szívemmel is értem.” A verssort olvasva figyelmeztetett: – Két szélsőséges hibát követhetünk el: ha csak ésszel gondolkodunk, vagy ha valakit túlszeretünk. Át kell éreznünk a magunk és a másik ember gondolatait. Idős korra megéltünk jót és rosszat – a rengeteg megélt tapasztalat kristálygyöngyökké, kinccsé válik bennünk, fogalmazta meg. 

„Úgy nézek a tájra, mintha gyermek lennék” – idézte egy másik versét. Szerinte lényeges, hogy megmaradjunk gyermeknek, kíváncsinak. Nyitott szemmel élvezzük a világot. A Parancsolat címűből is idézett: „Szent tüzed ne uszítsd gyilkolásra/Egész világunk borulhat lángba.” Háborút fegyverrel megnyerni nem lehet – a téma kapcsán ezt hangsúlyozta és azt: ne az elemek uralkodjanak fölöttünk, hanem mi őfölöttük. 

Szent Iván napjához is született verse: „Öleld magadhoz csókkal a párod./Boldog az Isten, ha boldognak lát.” Hullámzik az ember élete. Nem merjük felszabadultan, jól érezni magunkat. Pedig el kell hinnünk, hogy jár nekünk a boldogság. Éljük át, tartsuk meg az ünnepeinket, biztatott.

Arra kérte a közönséget: Descartes sokat idézett mondatában – Gondolkodom, tehát vagyok – helyettesítsék be szabadon választott cselekvéssel a „gondolkodom” igét. Mi a legfontosabb számukra? Miért élnek? Mikor a legboldogabbak? – erre válaszoljanak. 

Könyörgést is hallhatott a hallgatóság a tűzhöz: „Égess ki belőlem minden rosszat/Másoknak, ami sírást hozhat.” A szerelemről, párkapcsolatokról, barátságokról azt mondta: addig élnek, ameddig éltetnek. Záróversében arra biztatott: vegyük észre a szépet, a jót minden napban. Mondod-e annak, hogy szeretlek/Akinek ma még mondhatod? Aki fogja a kezed, s akiét te is foghatod.