Nőnap: sosincs későn, és nem lehet túl korán – A nőt ünnepelték Balló László és versbarátai a kávéházban

 A nőt, a nőnapot ünnepelni sosincs túl késő, és nem lehet túl korán. Zenével, szép szóval, lágyan, puhán és melegen, ahogy a nők és a férfiak el tudják képzelni az ölelést és visszaölelést a pihenés mélyén, ha abba erős, biztonságot nyújtó kart adtak. Bemutatta finom rezgésű Lélekhangok című műsorát Bujtás Ervin és Háklár Dóri. Az összeállítást Galambos Bernadett szerkesztette női költők műveiből: válogatott még a 16-17. századból is. A 19. századi szerzők között megszólalt Szendrey Júlia verse, a 20. századiak között Kaffka Margit, Ady Mariska, Sebők Éva, Várnai Zseni, Nemes Nagy Ágnes, Rab Zsuzsa, Lányi Sarolta is. A közönség érdeklődésére, hogy lesz-e ebből a csodás műsorból lemez, Bujtás Ervin elmondta, hogy igen, szeretnének kiadni ebből hanganyagot, ehhez tisztázni kell a szerzői jogokat.

 Változik-e a lélek, ahogy múlik az idő?

Galambos Bernadett azzal a gondolattal ajánlotta a műsort, hogy változik-e az emberi lélek, ahogy telnek-múlnak az évszázadok? Megváltoztatja-e a lelket a körülötte áramló kor, a történelem, a változó ingerek és elvárások? „Félelem, hit, vágyakozás, szerelem, remény… akármilyen korban vetették is papírra az ismert és kevésbé hallott női költőink a fenti érzéseket. Bárhogyan is változott a szavak és gondolatok megformálásának módja, a tény az, hogy a lélek szava örök és állandó marad.”

 A nő kimeríthetetlen témája kávéházi mélységben

Az esten Czetter Ibolya irodalomtörténész arról beszélt, hogy a nő téma kimeríthetetlen, szerteágazó. Talán senki nem is lehet elég felkészült belőle, habár már óvodás korunkban felhívják a figyelmet a fiúk a lányok női mivoltára. Mindenki tudja, hogy van egy biológiai nemünk, és ehhez kapcsolódik egy társadalmi nem is, de ezt itt a kávéházban a maga mélységében nincs mód feldolgozni. Sokkal inkább arról lenne szó, hogy nem a csokor hóvirág, nem a sárga mimózák, nem a tulipánok kötik a nőt a nőnaphoz, hanem visszavezethető egy társadalmi küzdelemhez.

Nőnap mint szocialista ünnep – szegfűvel

- Nekem a nőnap azokat az időket idézi fel, amikor valami mesterkéltség kapcsolódott hozzá, valami olyan kötelezés, mint ma a Valentin naphoz; nyilván generációsan megoszlanak arról a vélemények, hogy melyiknek mi a tartalma. Mindig úgy emlékeztem rá, hogy ez egy rossz, negatív mellékjelentésű szocialista ünnep volt a vörös szegfűvel, amit a kollégák szoktak az asztalunkra csempészni – idézte fel régi emlékeit Czetter Ibolya.  – Pedig ha belegondolunk, ott kezdődött a történet, hogy a társadalmi szerepeink szerint a nők nagy elnyomatásban léteztek. A patriarchális (férfiuralmú) világban a nőkre hosszú ideig nem került kellő figyelem. 1857-ben, március 8-án New Yorkban elindult egy mozgalom: a nők az utcára mentek, és megpróbáltak harcolni a jogaikért - az egyenlő bérért, a munkaidő csökkentéséért -, de nem csak az anyagi dolgokra vonatkozóan, hanem azt illetően is, hogy miképpen kívánnak egyenjogúvá válni a férfiakkal. Az emancipáció megint egy rossz kihangzású szó, de ehhez az ünnephez (a nemzetközi nőnaphoz) kapcsolódik – fogalmazott Czetter Ibolya.

 A nők az utcára mentek – jogaikért, gyermekeikért, békéért, kenyérért

 Az utcára mentek a textilmunkások, a varrónők, és negyvenezres tömegük még a nagy New Yorkban is óriási megmozdulásnak tűnt. Próbáltak azért is küzdeni, hogy a gyermekeket ne dolgoztassák, és a munkaidő rövidítésének igénye azért is felmerült, hogy respektálják azt, hogy nekik otthon is vannak feladataik a hagyományos női szerepből adódóan.

A nők 1917. március 8-án, nőnapon Oroszországban is kimentek az utcára, és „a békéért és a kenyérért” felkiáltással tüntettek. II. Miklós cár nem ezért mondott le, de tény, hogy ezután következett be a történelemben egy változás a nagyobb felszabadultság irányában.

 Rákosi elvtárs elrendelte

 Magyarországon 1948 után lett március 8. „ünnep”, Rákosi elvtárs elrendelte, hogy ezt a napot szovjet mintára meg kell ünnepelni. Ezért kapcsolódik ide is egy negatív érzés, mert ez nem a jó értelemben vett nőiséget jelentette – magyarázta Czetter Ibolya.

 Az irodalom a férfiaké? A nők világa kisebbségi szubkultúra?

 A történelmi bevezetés után Czetter Ibolya végül is maradt a kaptafánál: egy táska könyvvel jött, hogy olvasmányokat ajánljon a kávéházi közönségnek. Az irodalomnak van-e neme? Vajon meg tudtuk volna mondani – ha nem tudjuk előre ­–, hogy az irodalmi műsorban elhangzott verseket férfiak vagy nők írták-e?

- Megkockáztathatjuk, hogy senki nem tudta volna megmondani, mert a minőségnek nincs neme. Néhány írónő kikéri magának, hogy ő nem írónő, hanem író, mintha ez egy minősítés lenne. Mintha egy hierarchia lenne, hogy a nők férfiak után következnek, akik az irodalmat birtokolják, mintha kicsit szegregált világ, egy kisebbségi szubkultúra lenne a női irodalom. Ez érdekesen alakul az oktatásban. Ha a tantervben női irodalmat keresünk, Szapphóval találkozunk, a leszboszi dalköltészettel, aztán Kafka Margittal; az érettségin előkerül Szabó Magda is, és egyébként nincsenek női szerzők. Mert az irodalom – úgy látszik – a férfiaké. 

Engedelmes lázadók, lázadó múzsák

 - Ezért hoztam olyan könyveket, amelyekkel ezt a hiányt pótolnánk egy kicsit, feléleszthetenénk a rég elfeledett jó szerzőket – mondta Czetter Ibolya, és közreadta az ajánlott köteteket. – Menyhért Anna éppen azt a kérdést járja körül; miért maradtak ki a női szerzők az irodalmi konvenciókból? Női irodalmi hagyomány című könyvében Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna munkássága kerül a középpontba. Kiváló kolléganőmnek, Kádár Juditnak, aki angol és amerikai irodalomtörténetet tanít az az egyetemen, Engedelmes lázadók címmel jelent meg egy kötete. Kifejezetten arról írt, hogy az író, újságíró nők milyen viszonyok között tudtak érvényesülni, amikor alkottak. Milyen volt a tanuláshoz, a művelődéshez a kulturálódáshoz való jog – mit tett számukra lehetővé? Milyen elképesztő küzdelmet folytattak, hogy figyelmet kapjanak. A szerző az ő élettörténetüket konstruálta meg visszaemlékezések, dokumentumok alapján. Eközben rámutat a feudalizmus struktúrái alapján működő magyar társadalomra, az úr és a szolga, a férfinak alárendelt nő dichotómiájára épülő, évszázadok óta változatlan normarendszerére, amelyben a női írókkal hosszú ideig nem nagyon lehetett foglalkozni – tudtuk meg az irodalomtörténésztől.

Czetter Ibolya egy másik kolléganője, Bordács Andrea kötetét is elhozta a kávéházi estre, aki a rajz tanszéken tanít, és Múzsák lázadása címmel jelentette meg tanulmányait. Egyebek közt leírja azt is, hogy a galériákban 85 százalékban női aktok szerepelnek, a női alkotók viszont mindössze 5 százalékot tesznek ki ezeken a kiállításokon.

A fiúk a lányokét, a lányok a fiúkét olvasták

 Az irodalomtörténész Tóth Krisztina Irodalmi ikerkönyvek sorozata 8. osztályosoknak szánt kötetére is felhívta a figyelmet. Valaczka Andrással közösen készítették: külön a lányoknak, külön a fiúknak találtak ki olvasmányokat. A gyümölcse az lett, hogy a fiúk mind elolvasták a lányokét, a lányok elolvasták a fiúkét, mert az nem járja, hogy nem ismerjük „a másik fél” írásait – vagyis eredményes trükk volt. Czetter Ibolya végül oda jutott, hogy bármennyit olvasunk erről a témáról, és ha feszengve mondjuk is ki, hogy emancipáció és feminista irodalom, mindenkinek joga van az alkotáshoz, akinek képessége is – mindegy, hogy nő vagy férfi, mert a minőség, az esztétikum az elsődleges.

 Illemtankönyv az 1920-as évekből

 - Amikor Bujtás Ervinék előadják ezeket a dalokat, egy kicsit a korstílusok, a kortörténet kérdése is előkerül: mikor miként viszonyulunk a nőhöz, milyen a magatartásunk. Egyáltalán: mondjuk a reneszánsztól napjainkig milyen módon bánunk egymással, a férfiak a nőkkel, a nők a férfiakkal, hogyan próbálunk meg egymáshoz alkalmazkodni, milyen szerepeket hogy töltünk be, mit várnak tőlünk a világban – emlékeztetett Czetter Ibolya, aki elhozott a saját könyvespolcáról egy 1920-as évekből való illemtankönyvet is, amely az úriemberről, a jó társaság szabályairól szólt. Felolvasott egy részletet: milyen elvárások voltak anno az otthonnal, a családdal kapcsolatban. Kiderül: már akkor nagyon fontos volt, hogy a nőt egyenrangúnak tekintsék a férfival.

Ki az úr a háznál? – a jó modor és viselkedés szabályai

„Félművelt emberek igyekeznek idegenek előtt a legjobb színben mutatkozni, családtagjaikkal szemben pedig elhanyagolják a külsejüket, és nem uralkodnak változó kedélyhangulatukon, szeszélyeiken. Az igazán művelt emberek a szűk családi körben éppen úgy megtartják a jó modor és viselkedés szabályait, mint amikor társaságban vannak. Alacsony műveltségű nő még talán büszke is férjének erőszakosságára, úrhatnámságára, de egy jó nevelésű házaspárnál szóba sem kerülhet a kérdés, ki az úr a háznál.”

Két egyenrangú lény igyekszik egymás életét kellemessé tenni?

„Művelt emberek házasságában nincs szó alárendeltségi viszonyról, hanem általános műveltsége folytán két egyenrangú lény igyekszik egymás életét lehetőleg kellemessé tenni. A férj hatáskörébe az asszony nem szól bele, a feleség ügyeiben pedig a férj szabad kezet biztosít az asszonynak, és mindkét félnek csak előnyére válik, ha egymás kedvére cselekszenek. Hogy melyik kérdésben kié a döntő szó, az kölcsönös tapintattal magától adódik. A család becsületét érdeklő kérdésekben, mint hogy ezért a férfinak helyt kell állnia, valamint a külvilág elég tartozó legfőbb dolgokban a helyesen gondolkozó házaspárnál az asszony véleményének megkérdezése után a férfi határoz. A művelt asszony méltányolja hivatásbeli fáradalmait, a jó érzésű férj pedig ugyanezt teszi feleségének otthoni működésével szemben…”

Házikabátban ma már nem fogadunk vendéget

„A családfőt követi az egész ház. Neki jó példát kell mutatnia. Öltözete, otthona lehet egyszerű, de olyan legyen, hogy emiatt a váratlan látogató elől ne kényszerüljön elbújni. Nagyapáink idejében fogadhattak vendégeket házikabátban, Schlafrockban, de ma már nem…” – olvasta fel az irodalomtörténész.

Hozzátette: egyetemi hallgatóival feldolgozták Szabó T. Anna novellásköteteit; ezek közül a Töréstesztet hozta magával, melynek mikrotörténetei a nők mai problémáit tematizálják.

Mit ér a nő, ha nő? Mit ér a férfi, ha férfi?

Czetter Ibolya azzal búcsúzott: mindenki gondolja tovább: mit ér a nő, ha nő? Mit ér a férfi, ha férfi? – és azzal kívánt boldog nőnapot, hogy a férfiak férfiként, a nők nőként élhessék meg igazán felszabadító élményként, hogy milyen szép a létezés.

Vannak régi jó receptek, de nem azok szerint élünk

Az estre nagyon sokan elhozták – és elmondták vagy felolvasták – kedves költeményeiket, férfiak és nők tettek vallomást a versek révén szeretetről, szerelemről, egymás tiszteletben tartásának, megbecsülésének igényéről, szempontokat is mutatva, honnan nézi a nő a férfit, és a férfi a nőt. Amint kiderült: az érzések nem változnak az idők során – avagy vannak régi jó receptjeink, de talán azért konzerváljuk a szerelem-álmot, ideálist célzó vágyat, mert nem azok szerint élünk.