Helyi sport

2017.09.09. 18:38

Dévai Boglárka és Kovács Zsófia is ezüstérmesek a Torna Challenge Világkupán

A szombathelyi Dévai Boglárka ugráson, a dunaújvárosi Kovács Zsófia felemás korláton szerzett ezüstérmet a Torna Challenge Világkupán.

Horváth Erika

világkupa szervezői a főprogram – a szerenkénti döntők – kezdetére időzítették a verseny hivatalos megnyitóját, ezzel is jelezve, hogy most jön a lényeg. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség kétszeres olimpiai bajnok elnöke, valamint Koczka Tibor, Szombathely sportért is felelős alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt. Szombaton délután három férfi és két női szeren mutathatta be a pénteki kvalifikáció legjobb nyolc-nyolc tornásza gyakorlatát – immár pénzdíjakért. Illetve lólengésben kilencen indultak – mivel a férfiaknál a selejtezőből egy magyar versenyzőnek sem sikerült a döntőbe jutnia, a házigazda jogán Magyarország egy tornászt delegálhatott valamelyik fináléba.

 

Kállai Zoltán kapta a zöld kártyát, de meglepetést nem tudott okozni, 13,00 ponttal nyolcadik lett. A nők első döntője, az ugrás kétszeresen hazai érdekeltségű volt, hiszen a szer idei Európa-bajnoki bronzérmese, Dévai Boglárka a Szombathelyi Sportiskola versenyzője. Nagy szurkolótábora volt Vizer Erzsébet és Rácz Gábor tanítványának, akinek három nagy riválisa is akadt. A selejtezőből a legjobb pontszámmal érkező brit Amy Tinkler egy brutálisan jó ugrás után a másodiknál elfutott a ló mellett, majd még egyszer is – erre így nem kaphatott pontot. Ezzel ő kiszállt a versengésből. A hétszeres olimpikon, olimpiai, világ és Európa-bajnok Okszana Csuszovityina is rontott, igaz kisebbeket. Dévai Bogi viszont első, 5,4-es erősségű ugrása remekbe szabott volt, a második, 5,2-es leérkezésénél viszont ellépett. De a 14,016-os átlagponttal átvette a vezetést. Sokan hitték úgy az arénában, hogy ez elég lesz a végső győzelemhez. De az utolsó versenyző, az azeri Marina Nyekraszova 5,0 és 4,8-as erősségű ugrását is tökéletes leérkezéssel hajtotta végre, jóval magasabb kiviteli pontokat kapott Boginál, és 14,049 ponttal megelőzte. Így nem szólhatott Dévai Boginak a magyar himnusz, de ezüst is szépen csillog.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet – mondta az eredményhirdetés után Dévai Boglárka úgy, hogy közben mindkét szeméből potyogtak a könnyek. – Örülök, mert Csuszovityinát és Amy Tinklert is meg tudtam előzni, jobban ugrottam, mint pénteken, sőt az első ugrásom a kolozsvári Eb óta nem sikerült olyan jól, mint most. A másodikon van mit javítani; már a levegőben éreztem, hogy kicsit ferde, próbáltam korrigálni, de a kilépést nem tudtam elkerülni. Nagyon rossz érzés, hogy az utolsó pillanatban csúsztam le az első helyről.

Szintén ezüstérmet szerzett felemás korláton a dunaújvárosi Kovács Zsófia, akinek bokasérülése miatt az Eb-gyakorlatát kicsit le kellett építeni. Őt a svéd Jonna Adlerget előzte meg egy nagyon erős és látványos gyakorlattal.

Vasárnap 15 órától a másik három férfi (ugrás, korlát, nyújtó) és két női (gerenda, talaj) szer döntőjét rendezik az Arena Savariában. Már csak egy magyar tornász van versenyben, Kovács Zsófia gerendán is finalista.

A Torna Challenge Világkupa szombati érmesei.

Nők. Ugrás: 1. Maria Nyekraszova (azeri) 14,049, 2. Dévai Boglárka (magyar) 14,016, 3. Brooklyn Moors (kanadai) 13,533.

Felemás korlát: 1. Jonna Adlerteg (svéd) 14,200, 2. Kovács Zsófia (magyar) 13,700, 3. Rose Woo (kanadai) 13,066.

Férfiak. Talaj: 1. Fuya Meno (japán) 14,200, 2. Marian Dragulescu (román) 14,200, 3. Ahmet Onder (török) 13,933.

Lólengés: 1. Kazuma Kaya (japán) 14,333, 2. Fuya Maeno (japán) 14,266, 3. Filip Ude (horvát) 14,133.

Gyűrű: 1. Ibrahim Colak (török) 14,866, 2. Marco Lodadio (olasz) 14,433, 3. Jevgenyij Judenkov (ukrán) 14,233.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában