SZOMBATHELY

2017.09.29. 20:52

Születésnap után jön a Mezőkövesd a Haladás ellen

A labdarúgó NB I. 11. fordulójában szombaton 18 órakor Sopronban a 10. helyen álló Haladás a 11. Mezőkövesdet látja vendégül. A két csapat között egy pont a különbség.

Pum András

A vasiak támadója, David Williams négy góljával a legeredményesebb szombathelyi futballista Fotó: Unger Tamás

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy bombaformában lévő csapatot fogad a Haladás. A Radványi Miklós vezette Mezőkövesd ugyan az első két bajnokiját megnyerte, ám az azóta eltelt nyolc fordulóban két döntetlent játszott és hatszor kikapott. Érdekesség, hogy a héten igazolt exszombathelyi középpályás, Iszlai Bence éppen volt csapata ellen mutatkozhat be. A Haladás Pacsi Bálint irányításával hazai pályán megverte az Újpestet, míg idegenben 3-1-re kikapott a Videotonól, míg a Vasas elleni találkozója a villanyvilágítás hibája miatt félbeszakadt. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy bombaformában lévő csapatot fogad a Haladás. A Radványi Miklós vezette Mezőkövesd ugyan az első két bajnokiját megnyerte, ám az azóta eltelt nyolc fordulóban két döntetlent játszott és hatszor kikapott. Érdekesség, hogy a héten igazolt exszombathelyi középpályás, Iszlai Bence éppen volt csapata ellen mutatkozhat be. A Haladás Pacsi Bálint irányításával hazai pályán megverte az Újpestet, míg idegenben 3-1-re kikapott a Videotonól, míg a Vasas elleni találkozója a villanyvilágítás hibája miatt félbeszakadt. – Jó hangulatban teltek a napjaink, a héten a játékosokkal közösen megünnepeltük Halmosi Péter születésnapját, amit csapatkapitányunk egy ebéddel viszonzott – mondta Pacsi Bálint, a Haladás vezetőedzője.

A vasiak támadója, David Williams négy góljával a legeredményesebb szombathelyi futballista
Fotó: Unger Tamás

– Természetesen emellett keményen edzettünk és kielemeztük szombati ellenfelünk játékát, megkerestük azokat a pontokat, ahol meg tudjuk bontani a védelmét. Mint minden találkozón, ezúttal is nyerni akarunk. Jancsó András és Lévay Gergely maródi, Pinte Patrik pedig sérülése után a többiektől külön edz. Összeállítás: Király – Polgár, Wils, Jagodics, Bosnjak – Kiss B., Tóth M., Kovács (Rácz) – Ramos, Williams, Kiss T. (Medgyes). – Nagyon fontos és nehéz mérkőzés vár ránk, már csak azért is, mert ezt követően a válogatott találkozók miatt kéthetes szünet lesz a bajnokságban – jelezte a vasiak 29 esztendős ausztrál támadója, David Williams. – Nem mindegy, milyen hangulatban tréningezünk abban az időszakban – jó lenne pozitív élményekkel edzeni. Noha a Mezőkövesd nem képvisel olyan játékerőt, mint a Videoton vagy a Ferencváros, az NB I-ben egyetlen csapat ellen sem mehetünk biztosra. Ráadásul a mezőkövesdieknél akadnak kimondottan ügyes, jó játékosok. Fontos, hogy ne csak egy félidőn át, hanem jóval tovább domináljunk. A védekezésünk Sopronban legutóbb jól működött, de lényeges az is, hogy mi szerezzük az első gólt. Szeretnénk előbbre lépni a tabellán, keményen edzünk, mi vagyunk a meccs esélyesei, biztos vagyok a győzelmünkben – mondta a támadó.A szurkolókat érintő hír, hogy a nyitott lelátóra a hátralévő soproni bajnokikon semmilyen italt sem lehet felvinni. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a klub már több mint 1 millió forint büntetést fizetett, miután erről a lelátóról sörrel locsolták az ellenfél játékosait, és a partjelzőt. Egy újabb incidensnél az MLSZ bezárja a szektort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában