Viktória

2017.11.10. 20:07

Nyugati rangadó

A női labdarúgó-NB I. 10. fordulójában vasárnap 13.30-tól a Király Sportlétesítményben a Haladás-Viktória FC a Győri ETO-t fogadja.

Pum András

Nyári nagybevásárlásának köszönhetően alaposan megerősödött a Rába-parti csapat, egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a tabella második helyén áll. A 22 pontos győriek hét győzelem mellett egy-egy döntetlent és vereséget számlálnak, az ikszet (0-0) éppen a Haladás-Viktória ellen szerezték. Az ötödik helyen tanyázó szombathelyiek a nagy sorozat második etapjánál tartanak, az MTK-val szembeni 1-1, és a vasárnapi, Győr elleni bajnoki után a Ferencvároshoz utaznak.

– Az FTC-vel együtt a bajnokság nagy esélyese a Győr, így nagyon nehéz mérkőzésre számítok – mondta Simon Attila, a Haladás-Viktória vezetőedzője. – Nehezebbre, mint az MTK elleni volt. Mivel a bajnokság két dunántúli együttese csap össze, a lányokat nem kell külön motiválnom, sőt. Remélem, az elszántság nem csap át kapkodásba, hanem pontot vagy pontokat szerzünk. Egy ilyen kaliberű gárda ellen nem mi vagyunk az esélyesek, de bízom a lányokban. Gruber Brigitta sérült. Összeállítás: Bíró – Balogh, Tálosi, Fördős, Kun – Fábián, Tóth, Manhart – Szakonyi, Siklér, Öreg.

A kiemelt kép csak illusztráció. Fotó: Unger Tamás (VN-archívum)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában