23 év után

2018.02.14. 21:25

Elhagyta a Haladást a klasszis birkózó

A Haladás VSE történetének legeredményesebb birkózója, az olimpiai bronzérmes Hatos Gábor 23 év után megvált nevelőegyesületétől és a Bp. Honvédban folytatja pályafutását.

Horváth Erika

Hatos Gábor úgy döntött, hogy 23 év után klubot vált, és a fővárosban folytatja Fotó: Unger Tamás

Fotó: VN-archív

 

Hatos Gábor úgy döntött, hogy 23 év után klubot vált, és a fővárosban folytatja Fotó: Unger Tamás

Hatos Gábor neve mindeddig összeforrott a Haladás VSE-vel. 1995-ben, 11 évesen kezdett el birkózni, és Veréb István irányításával olyan magasságokba jutott el, ahová a magyar szabadfogásúak közül csak nagyon kevesen. 1998-ban volt az első korosztályos világversenye, 2001-ben már a felnőtteknél is bemutatkozhatott. Huszonegy felnőttvilágversenyen – két olimpián, nyolc világbajnokságon, 11 Európa-bajnokságon – indult. Van olimpiai bronzérme (2012), vb-bronza (2010), egy Eb-ezüstje (2013) és három Eb-bronza (2006, 2011, 2012) – valamennyit a 74 kilós súlycsoportban szerezte. Tízszeres magyar bajnok – az aranyakat 74 kilóban (2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010), 86-ban (2014, 2016) és 97-ben (2015) gyűjtötte. Hatos Gábor utolsó világversenye a 2014. évi világbajnokság volt. Már nem tudott belefogyni a nagy nemzetközi sikereket hozó 74 kilogrammos súlycsoportba, így lemondott a 2016-os, riói olimpiáról. Utoljára 2015-ben indult válogatottként nemzetközi versenyen – 86 kilóban.

Az országos viadaloknak viszont azóta is résztvevője – a tavalyi ob-n még bronzérmet szerzett – és mint oly sok más magyar birkózó, szerepel a német csapatbajnokságban is. Közben edzői pályára is állt; a Haladásnál Veréb István, illetve a szabadfogású kadetválogatottnál Tóth Gábor segítője lett.

A 34 esztendős Hatos Gábornak 2017. december 31-én lejárt a szerződése a Haladás VSE-nél.

- Meghosszabbítottuk volna Gabi szerződését, de úgy döntött, hogy új kihívást keres – mondta Bokor Zsolt, a HVSE szakmai igazgatója. – Sajnálom, hogy elhagyta a Haladást, de el kell fogadnunk a döntését. Ha úgy hozza a sors, nyitottak vagyunk arra, hogy visszatérjen.

- Huszonhárom évig voltam az edzője, sok sikerünk volt együtt, sajnálom, hogy így döntött – kommentálta szűkszavúan tanítványa lépését Veréb István vezetőedző.

Hatos Gábornak kedvezőbb jövőképet festett a Bp. Honvéd (amely már soraiban tudhatja a két ceglédi klasszist, Lőrincz Tamást és Lőrincz Viktort is). Azt mondja, nehéz döntés volt, de úgy véli, a fővárosi klubnál nagyobb megbecsülést kaphat. Emelt fővel mehet el innen, ahol nagyon sokat tett le az asztalra. Vannak még tervei birkózóként, de edzőként is számítanak rá a Honvédnál. Ő sem zárja ki, hogy idővel ismét a Haladásban edzősködjön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában