Nagyot csatáztak

2018.02.03. 20:27

Hosszabbításban nyert a Falco!- Fontos győzelmet arattak a sárga-feketék Kaposváron

Az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság 19. fordulójában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely nagy csatában, hosszabbítás után nyert a roppant agresszív Kaposvár vendégeként.

Tóth Gábor

A sérüléssel bajlódó Perl nem tudta vállani a játékot – kulcsemberét veszítette el így a vasi gárda.

A Kaposvár szerezte az első kosarat, amire a Falco két triplával válaszolt – majd jött gyorsan a harmadik távoli is. Úgy tűnt, hogy magához ragadja az irányítást a sérga-fekete gárda, ám hazaiak nem ijedtek meg, rendre a gyűrű alól igyekeztek betalálni, jól is végezték a dolgukat a kaposvári magasemberek. Átvette a vezetést a házigazda, időt kért a szombathelyi kispad (5. perc: 14-13). A hazai rohamokat ugyan sikerült megállítani – elsősorban Váradi pontjainak köszönhetően -, de az irányítás a Kaposvárnál maradt. Az első negyedet Váradi duplája zárta az utolsó pillanatban – egy pontra zárkózott a vendég. Hogy aztán a második negyed elején Borisov betöréséből a vezetést is átvegye. Rendezte sorait, a védekezését a Falco. Keményedett a meccs: Ivosev taglózta le Zigeranovicot, mégis a Falco centere kapott személyi hibát. Hosszú percekig tartott mire a szombathelyi játékos lábra tudott állni, szédelegve ment be az öltözőbe, tisztán látszott, hogy nem tud visszatérni, elvesztette a csapata – meglehetősen érdekes játékvezetői ítélet született... Kiélezett csatával folytatódott a mérkőzés (13. perc: 31-31). Agresszívan játszott, kőkeményen védekezett a Kaposvár – amit a bírók engedtek. A félidő hajrájának váltott vezetéssel futottak neki a csapatok (17. perc: 36-37). Végül a Kaposvár egy triplányi előnyt harcolt ki magának a nagyszünetre (20. perc: 46-43).

Fordulás után sem lassult a tempó. Az extrát játszó, extrán motivált Ivosev Váradit is leütötte, de a szombathelyiek kapitánya – Zigeranoviccsal ellentétben – folytatni tudta a játékot. A Kaposvár próbált megugrani, de a Falco mindig felzárkózott (24. perc: 57-56). Sőt, olykor a vezetést is átvette a szívósan küzdő, lelkes szurkolói által támogatott szombathelyi alakulat (27. perc: 62-64). A játékvezetők nehezen boldogultak a kiélezett szituációkkal... Ivosev másodszor is látványosan meggyötörte Váradit, különösebb retorzió nélkül – igaz, edzője jobbnak látta rögtön lecserélni. De a felpaprikázott, szűk rotációval dolgozó szombathelyiek nem hagyták magukat, átvették a vezetést (30. perc: 68-71). Sőt, 6-0-s rohammal nyitották a záró játékrészt (32. perc: 68-71). Időt kért a házigazda. Norfleet érdekes körülmények közepette, már a 34. percben kipontozódott. És a folytatásban is véleményes faultok fújtak a Falcóra. De a szombathelyiek foggal, körömmel őrizték szűk előnyüket (36. perc: 80-82). Ám a sokat büntetőző hazaiak fordítottak (38. perc: 87-85). Az utolsó perc kezdetén 89-90-es Falco-vezetést mutatott az eredményjelző. Spica büntetőzött jól (91-90). Tóth Norbert állt a büntetővonalra, egyet bedobot (91-91). A Kaposvár támadását kivédekezte a Falco, az ellentámadás leperdült a gyűrűről, jöhetett a hosszabbítás. Kipontozódott Dunn, majd Pustahvar. Sorozatban dobták a büntetőket a csapatok, hol az egyik, hol a másik vezetett (43. perc: 98-99). A közvetlen hajrában Tóth Norbert gyötörte gyűrűbe a labdát (102-103) – maradt 19 másodperc, időt kért a házigazda. Ivosev büntetőzhetett, nem hibázott (104-103). Nyolc másodpercnél kért időt a Falco. Govens aztán Ivosevvel a nyakán, faulttal együtt betalált. A büntetőt ugyan kihagyta, de a Kaposvárnak már nem maradt ideje támadásra.

Óriási csatát nyert meg – teljesen megérdemelten – a Falco!

A szombathelyiek nélkülözték Perl Zoltán, Zigeranovic korán megsérült, Norfleet korán kipontozódott, a Kaposvár megkapta a hazai pályát, mégis nyertek.

JEGYZŐKÖNYV

Kaposvári KK-Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 104-105 (26-25, 20-18, 22-28, 23-20, 13-14).

Kaposvár, 1000 néző, NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés, vezette: Kapitány G., Gál J., Vida B.

Kaposvár: DUNN 16/3, GIBBS 20/9,-IVOSEV 42/9, Hendlein 8, SPICA 18/12. Csere: Tóth P. -, Baki -, Papp -, Hock -. Edző: Fekete Ádám.

Falco: GOPVENS 27/6, Norfleet 12, VÁRADI B. 23/6, PUSTAHVAR 16/12, Tóth N. 7. Csere: Zigeranovic 4, BORISOV 16, Kovács B. -. Edző: Srecko Sekulovic.

Az eredmény alakulása, 4. perc: 6-11. 8. perc: 24-19. 13. perc: 31-31. 17. perc: 36-37. 20. perc: 46-43. 24. perc: 57-56. 27. perc: 66-71. 30. perc: 68-71. 32. perc: 68-77. 36. perc: 80-82. 38. perc: 87-85. 40. perc: 90-90. 43. perc: 98-99.

Kipontozódott: Dunn (42.), Ivosev (45.), ill. Norfleet (34.), Pustahvar (42.)

A kiemelt kép archív! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában