In memoriam

Ha valaki megkérdezné tőlem, milyen egy igazán jó testnevelő tanár, azt mondanám, olyan, mint Simon Gyula volt: szakmája professzora, felvértezve mérhetetlen nagy elméleti, pedagógiai, pszichológiai tudással, szuggesztív, meggyőző egyéniséggel. Az ő óráin mindenkinek, a kevésbé jó képességűeknek is lehetett sikerélménye, mert testre szabta a követelményeket. A testnevelésóráján vagy az edzésein értelmet nyertek a fizika törvényei; elmagyarázta, mit, hogyan lehet eredményesebben csinálni, de azt is, hogy például a bukfenc gyakorlásának miért is veheti hasznát a szervezetünk. A labdajátékosokat is képes volt az atlétikapályára is kicsábítani.

Somlószőlősről származott, Pápán járt gimnáziumba. A nagy szerelme az atlétika volt, de kosarazott és röplabdázott is, utóbbiban NB I-es játékos lett. A Testnevelési Főiskolán 1958-ban szerzett diplomát. A TF egyik évkönyvében azt írták róla: „szerencsére vannak olyan tanárjelöltjeink, mint Simon Gyula”. A testnevelői pályáját Ajkán, egy tornaterem és pálya nélküli szakmunkásképzőben kezdte, mégis országos, sőt nemzetközi sikerekre tudta vezetni a tanítványait. 1974-ben költözött Szombathelyre, a Nagy Lajos Gimnáziumban tanított nyugdíjba vonulásáig – rengeteg középiskolás egyéni és csapatbajnoki cím, érem is fémjelezte eredményes munkáját.

Dolgozott a Haladásban és annak sportiskolájában is atlétaedzőként, később a dobóatlétákhoz került. Amikor Németh Pál mesteredző elhagyta az egyesületet számos tanítványával, csaknem egy évtizedig, 2001-ig ő irányította az ott maradottak munkáját. 1994-ben Simon Gyulát választották az év atlétaedzőjének – a diszkoszvető Horváth Attila ért el abban az évben országos csúcsot, ami a világ legjobb eredménye is volt. Az ő tanítványa volt Lorencz Péter paralimpiai bronzérmes atléta is, aki három Eb-ezüstöt és két -bronzot is szerzett.

Simon Gyula számos elismerést kapott. Többek között Szombathely Pedagógus Életműdíját, a Vas megye Sportjáért és a Magyar Sportért díjat. De a legnagyobb elismerés az volt a számára, hogy évtizedek múltán sem feledték a tanítványok.

Sajnos egyre rosszabb állapotban találtuk, bár az az összetéveszthetetlen, derűs csillogás nem veszett ki a szeméből. Tizennyolc éve küzdött súlyosabbnál súlyosabb betegségekkel – olyanokkal, amik egyenként is sokakon kifogtak már. Szerető családja körében olyan sok mindennel megbirkózott – de január 21-én véget értek a szenvedései.

Gyula bácsi, köszönünk mindent. Nyugodjál békében.

Tanítványaid nevében:

Horváth Erika