Lélekgyógyító arany

2018.03.22. 20:43

Gyurátz Réka figyelemre méltó eredményekkel kezdte az évet

A Szombathelyi Dobó SE 21 esztendős kalapácsvetőjét, Gyurátz Rékát szinte átitatja a boldogság, hogy újra Himnuszt játszottak neki és mert nemzetközileg is figyelemre méltó eredményekkel kezdte az évet.

Horváth Erika

Gyurátz Rékával madarat lehet fogatni. Újra Himnuszt játszottak neki Fotó: Szombathelyi Dobó SE

 

Gyurátz Réka még csak 21 éves, de csak ő – és edzői, Németh László és Németh Zsolt – a megmondhatói, mennyit dolgozott már (csaknem egy évtizede) rendületlenül azért, hogy beléphessen a 70 méteres kalapácsvető hölgyek táborába és ott meg is vesse a lábát. A korosztályos éveit az elmúlt évben zárta le, 2013-ból egy ifjúsági világbajnoki arany – sőt egy korosztályos világcsúcs is – és egy junior Eb-ezüst, 2014-ből pedig egy junior vb-ezüst került az éremkollekciójába. Több dobogós helyre is volt esélye, de az utóbbi években mindig történt valami, általában sérülés, ami miatt nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerették volna. Például tavaly is; az U23-as Európa-bajnokság előtt egy héttel kifordult a bal bokája – akkor úszott el az Eb-érem, negyedik lett. És ez a sérülés befolyásolta a másik két világversenyen elért eredményét is, a londoni felnőtt vb-n 67,48-dal 16., a tajpeji Universiadén 62,14-dal kilencedik helyen zárt. A korábban, júniusban elért 71,27 méteres U23-as országos csúcs viszont jelezte, jó úton halad a nemzetközi élmezőny felé.

Gyurátz Rékával madarat lehet fogatni. Újra Himnuszt játszottak neki
Fotó: Szombathelyi Dobó SE

A 2018-as év is ennek jegyében kezdődött, a szombathelyi téli országos dobóbajnokságon elért 70,57 méter élete második legjobb eredménye, és ha hozzátesszük, hogy hónapokkal a főszezon kezdete előtt, februárban született... Ugyanazt az örömöt, kiegyensúlyozottságot tükrözte Réka arca akkor is, amikor hazaértek a leiriai Dobó Európa Kupáról, ahol pontosan 69 méteres eredménnyel szerezte meg az aranyérmet az U23-as női mezőnyben. Vajon az eredmény vagy az arany az értékesebb?

- Mind a kettőnek nagyon örülök – árulta el Réka, – tavalyelőtt és tavaly is sikerült dobogóra állnom az Európa Kupán, mindkétszer ezüstérmes lettem, de azokkal a versenyekkel nem voltam elégedett.

Sárréteg mindenütt

A mostanival viszont igen, ráadásul ezúttal nyerni is sikerült. A körülmények nem voltak ideálisak; a verseny alatt ugyan elállt az eső, de egybefüggő sárréteg volt mindenütt, raklapszerű műanyagokon lehetett csak közlekedni. Ez nem panasz, mert jó volt így is, még ha napsütésben a 69 méternél jobb eredmény is születhetett volna. Jó volt újra a dobogón, főként, hogy újra Himnuszt játszottak nekem. Ez már nagyon kellett a lelkemnek.

Gyurátz Réka a 70,57 méteres idei legjobbjával a hatodik helyen áll a 2018-as világranglistán. Szerinte ennek most nincs jelentősége, hiszen a legjobbak közül sokan még el sem kezdték a versenyzést. De az biztos, hogy sok jóval kecsegtet ez az eredmény.

- Ilyen jól még sohasem álltam fizikálisan és technikailag sem az évnek ebben az időszakában. Úgyhogy mindenképpen bizakodóak vagyunk. Először is próbálok egészséges maradni, ez az egyik legfőbb célom. El szeretném kerülni, hogy valami megint hetekig visszavessen a munkában. A tavalyi téli ob-eredményemre három métert tettem rá nyáron szezon közben. Jó lenne idén is ezt megismételni. Orbán Éva országos csúcsa 73,44 méter. Az sem nagy probléma, ha idén még nem sikerül megdönteni. Az lenne a legfontosabb, hogy minél több nemzetközi versenyen jól mozogjak, és minél többször dobjak 70 felett.

Van még időm

A felnőttek között még mindig fiatalnak és vékonynak, satnyának érzem magam. A legjobbak azért jóval előrébb tartanak

fizikálisan. Technikailag nem. A 4 kilós kalapács annyira könnyű, hogy erősebb fizikummal lehet orvosolni a technikai hiányosságokat. Nekem nem az a célom, hogy nagy darab legyek, de az igen, hogy erősebb, izmosabb és gyorsabb. Az atlétáknál, a kalapácsvetőknél a 20-as évek második felére érhet el az ember a legjobb formájához. Van még időm.

Gyurátz Réka közeljövőre tervezett programja: március 31-én egy itthoni felmérő verseny nehéz kalapáccsal, aztán irány a klubtársakkal – idén már másodszor – a dél-afrikai edzőtábor. És májusban elkezdődik számára a főszezon is a nemzetközi szövetség kalapácsvető-sorozatának jamaicai versenyével. Idén augusztus 7-12. között pedig Európa-bajnokság lesz Berlinben.

- Nagy lépés lenne, ha 22 évesen sikerülne az Eb-döntőbe kerülni, mert most tényleg nagyon erős a mezőny – mondta Réka.

A tavalyi világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutáshoz 70 méteren felüli eredmény kellett – öten voltak európaiak közöttük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában