bajnoki cím

2018.03.06. 21:05

Wittmann Kristóf visszavágott

 A Haladás VSE birkózója, Wittmann Kristóf magyar bajnoki címet szerzett a szabadfogású U23-as országos bajnokság 97 kilós súlycsoportjában.

Horváth Erika

A junior-vb-bronzérmes Wittmann Kristóf országos bajnoki címet nyert az U23-as korosztályban. Mellette edzője, Veréb István Fotó: Unger Tamás

Pécsen rendezték meg az U23-as szabadfogásúak országos bajnokságát, ahol a 97 kilós súlycsoportban Wittmann Kristóf a negyeddöntőben kezdett, és technikai tussal győzte le a KSC-s Juhász Pétert, akárcsak az elődöntőben a PEAC-os Lajszot. A döntőben az a Juhász Balázs (Pénzügyőr) volt az ellenfele, aki tavaly elütötte őt a szombathelyi korosztályos Eb-n való indulástól. Veréb István tanítványának sikerült visszavágnia, pontozásos győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet.

Sárospatakon az ifjúságiak számára rendeztek szabadfogású minősítő versenyt. A tavaly még 66-ban versenyző Nemes Bálint ezúttal már a 71 kilóban próbált szerencsét – amelybe edzője, Veréb István szerint még bele kell erősödnie. Bálint két 10-0-s győzelem után csak a döntőben maradt alul – az érdi Mezeitől kapott ki 8-2-re -, ez ezüstérmet jelentett a számára.

A junior-vb-bronzérmes Wittmann Kristóf országos bajnoki címet nyert az U23-as korosztályban. Mellette edzője, Veréb István Fotó: Unger Tamás

diák I. – 2005-2007-ben született – korosztály kötöttfogású országos bajnokságát Tatabányán rendezték meg. Három HVSE-birkózó is eljutott a bronzmérkőzésig, kettő fel is állhatott a dobogóra. Az 58 kg-ban Hajba Szabolcs az első meccsén ugyan kikapott a későbbi bajnoktól, de a vigaszágon három győzelemmel kiharcolta a harmadik helyet. A 76 kg-os súlycsoportban Németh Levente hasonló forgatókönyv alapján – vereség után két győzelemmel – ért fel a dobogó harmadik fokára. A 35 kilósok népes, 16 fős mezőnyében Takács Arnold két győzelem után az elődöntőben és a bronzmérkőzésen is kikapott, ötödik lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában