Hazai petanque-sikerek

2018.05.16. 19:47

Hét érmes helyezést szereztek a vasiak a diákolimpián

A 14. petanque-diákolimpia országos döntőjében hét érmes helyezést szereztek a Vas megyei versenyzők.

Horváth Erika

A II. korcsoportban mindhárom dobogós hely Vas megyei tripletté lett. Jobbról az aranyérmesek – Bándli Ádám, Kiss Csenge, Fonyódi Léna (Szent László) –, aztán az ezüstös pecöliek – Szovák Alex, Molnár Patrik, Bakucz Dominik –, végül a bronzos Szent László-csapat – Rouchon Dorián, Rouchon Elena, Kutasi Kristóf Fotó: Bándliné Kálmán Anita

A területi versenyeken lehetett indulási jogot szerezni a petanque-diákolimpia országos döntőjére, amelynek immár 12-edszer adhatott otthont Sárvár. A Sárvári Sakk Club SE petanque-szakosztálya ezúttal is tökéletes házigazdának bizonyult. Kondora István polgármester rendezvényt megnyitó köszöntője után az ország 41 iskolájából hat korcsoportban összesen 298-an szálltak harcba a minél előkelőbb helyezésekért – háromfős csapatversenyben (triplett), illetve a középiskolás korcsoportokban duplettben és egyéniben is.

 

Vas megyét hét iskola 15 triplettje képviselhette. A vasi fiatalok igazán kitettek magukért, hiszen hét alakulatnak is sikerült érmet szereznie. A II. korcsoportban háromnak is: az aranyat és a bronzot a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola csapatai nyerték, míg az ezüstöt a pecöli Gróf Erdődy Ferenc Tag-iskola triója. További két vasi arany is a Szent László diákjaihoz került: az I. és a IV. korcsoportosok versenyében. Utóbbiban a szintén sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola triplettje második lett. Hazai környezetben szerzett diákolimpiai bajnoki címet a Tinódi Gimnázium és Idegenforgalmi Vendéglátói Szakképző V. korcsoportos triplettje is.

Vasi helyezettek. I. korcsoport: 1. Szent László, Sárvár (Bándli Gergő, Farkas Benedek, Szitkay Szabolcs), 4. Gród Erdődy, Pecöl (Szatmári Dominik, Musits Alex), 5. Gróf Erdődy (Vekszli Amira, Klauzer Dávid, Kurucz Krisztián). II. kcs.: 1. Szent László (Fonyódi Léna, Kiss Csenge, Bándli Ádám), 2. Gróf Erdődy (Bakucz Dominik, Molnár Patrik, Szovák Alex), 3. Szent László (Rouchon Elena, Kutasi Kristóf, Rouchon Dorián), 9. Gárdonyi, Sárvár (Hompok-Téttry Noel, Bolla Noel Kristóf, Rodler Barnabás). III. kcs.: 5. Zichy, Ikervár (Lónai Viktória, Glavánovics Gergely, Szabó-Bálint Valentin). IV. kcs.: 1. Szent László (Farkas Júlia, Büki Lóránt, Horváth Máté, Zsoldos Dorka), 2. Nádasdy (Szabó Eszter, Süle Máté, Vajda Mátyás). V. kcs.: 1. Tinódi, Sárvár (Hegyi Gabriella, Fukszberger Júlia, Knaller Anna, Varga Fanni), 6. Savaria (Berta András, Csató Richárd, Lakatos Dániel), 12. Tinódi (Barasits Gréta, Kiss Tamás György, Varga Orsolya). VI. kcs.: 6. Tinódi (Góczán Pál, Góczán Péter, Kövesdi Dávid, Tóth Patrik), 14. Tinódi (Dobó Dorina, Horváth Mercédesz, Linka Nikoletta Mária).

A II. korcsoportban mindhárom dobogós hely Vas megyei tripletté lett. Jobbról az aranyérmesek –
Bándli Ádám, Kiss Csenge, Fonyódi Léna (Szent László) –, aztán az ezüstös pecöliek – Szovák Alex, Molnár Patrik, Bakucz Dominik –, végül a bronzos Szent László-csapat – Rouchon Dorián, Rouchon Elena, Kutasi Kristóf Fotó: Bándliné Kálmán Anita

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában