Bentmaradás helyett Extraliga

2018.06.26. 20:05

Története legnagyobb sikerét érte el a Haladás röplabdacsapata

Sporttörténelmet írt a Hungast-Haladás Szombathely női röplabdacsapata azzal, hogy az NB I-ből kiharcolta a topcsoportba, az Extraligába jutást.

Horváth Erika

Az Extraligába jutott csapat. Állnak (balról): Bagyinka Fanni, Nicole Kinser, Ajla Paradzik, Széll Dániel edző, dr. Mucsi Péter vezetőedző, Petre Mircea Antonio edző, Marijeta Runjic, Anna Wruck, Bokor Laura. Elöl: Milana Reljic, Andrea Kalman, Farkas Barbara, Zoltán Anna, Fazekas Szilvia, Csóka Lili Fotó: Horváth Krisztina

Saját jogon az Extraligába

Volt már egyszer – 16 évvel ezelőtt, a 2001/2002-es szezonban – extraligás női röplabdacsapata Vas megyének, de az akkor Haladás-F-Gradex néven működő, az azt megelőző idényt az NB I. kilencedik helyén záró együttes egy visszalépés révén kerülhetett fel a legmagasabb osztályba. A mostani Haladás útja viszont saját jogon vezetett az Extraligába. Egy évvel ezelőtt még az NB II-es bajnoki cím megszerzését ünnepelhette dr. Mucsi Péter csapata, röviddel utána pedig azt, hogy az osztályozós párharcot megnyerve NB I-es indulási jogot szerzett – 2014 után lett újra NB I-es csapata Szombathelynek.

Az Extraligába jutott csapat. Állnak (balról): Bagyinka Fanni, Nicole Kinser, Ajla Paradzik, Széll Dániel edző, dr. Mucsi Péter vezetőedző,
Petre Mircea Antonio edző, Marijeta Runjic, Anna Wruck, Bokor Laura. Elöl: Milana Reljic, Andrea Kalman, Farkas Barbara, Zoltán Anna,
Fazekas Szilvia, Csóka Lili Fotó: Horváth Krisztina

Mire elkezdődött a 2017/2018-as idény, alaposan kicserélődött a játékosállomány. Meg kellett erősíteni a csapatot, hiszen akadtak, akik nem folytatták, a maradók közül pedig többen a munka vagy a tanulás mellett nem tudtak annyi edzésmunkát vállalni, amelyet a magasabb osztály megkövetelt. A saját utánpótlásra sem tudtak támaszkodni, mert akadnak lyukas korosztályok, illetve a fi atalok tudásszintje még kevés ehhez az osztályhoz. De nem csak itt, helyben. Olyan szűkös a magyar játékospiac, hogy egy magyar minőségi röplabdázó többszörösébe kerül egy külföldinek. Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen sovány kerettel miért kellett bevállalni a magasabb osztályt?

– Egyrészt meg kellett adni a lehetőséget a játékosoknak, akik kiharcolták az NB I-et, másrészt az utánpótlás számára nagyon fontos a jövőkép.

Ráadásul a röplabda bekerült a TAO-sportágak közé; az NB I-es és NB II-es csapatok lehetőségei között nagyságrendbeli különbség van – sorolta dr. Mucsi Péter, aki a feljutás után a HVSE röplabda-szakosztályának elnökeként tevékenykedett tovább.

A Kaposvárról érkezett feladó, Bagyinka Fanni mellett első körben négy légióst szerződtettek; két kiváló centert, Ajla Paradzikot és Nicole Kinsert, valamint két szerb ütőt, Andrea Kalmant és Milana Reljicet. Még a szezon előtt volt egy edzőváltási kísérlet is a csapatnál, de a Szerbiából érkezett trénertől hamar, már szeptember közepén elbúcsúztak, újra Mucsi Péter kapta meg a csapatot. Ekkor már csak négy hét maradt a bajnoki rajtig. Szerencsére csoportmérkőzésekkel kezdődött a pontvadászat, és nem lett semmilyen következménye annak, hogy a formálódó Haladás – bár többször is megszorongatta ellenfeleit – ebből a tíz mérkőzésből még egyet sem tudott megnyerni.

– Időközben ismét létszámproblémáink lettek. Szerencsére két olyan játékost – Marijeta Runjicot és Anna Wruckot – sikerült janárban igazolnunk, akik jelentős lökést adtak a csapatnak. Ráadásul, nem is a legdrágábbak voltak a piacon, hiszen egyetemről érkeztek, nálunk kezdték profi pályafutásukat – folytatta Mucsi Péter. – A 12- es keretünk így hat magyar és hat külföldi játékosból állt. A csoportmérkőzések alapján Extraligára és NB I-re vált ketté a 12 csapatos mezőny. Január közepétől – tiszta lappal indulva – újabb tíz meccs várt a csapatra. És ekkor megkezdte menetelését a Haladás, ötször nyerni is tudott.

Egyre sikeresebb volt a támadójátékuk

– Ekkorra fizikálisan is utolérte magát a csapat. Sokat dolgoztunk, kezdett összeérni, a tétmeccseken egyre sikeresebb volt a támadójátékunk. Sikerült az alsóház harmadik helyén végeznünk. Jöhettek a helyosztók. A Palota ellen papírforma-győzelmet arattunk, de az, hogy sorozatban háromszor is legyőztük a Gödöllőt, amelytől korábban kétszer kikaptunk, már bravúrnak számított. Emberileg, szakmailag is összeérett, egyre egységesebb lett a csapatunk. Így játszhattunk az Extraligáért az ott ötödik Kaposvárral. A lányok hozzáállása, játéka is példaértékű volt, óriási siker, hogy mi nyertük 3–2-re az egyik fél három győzelméig tartó párharcot. Mindenki hozzátette a magáét ehhez az eredményhez. A legtöbbet talán Paradzik és Runjic, akik válogatott szintű játékosok, és végig jól teljesítettek. A régebbi Haladás-játékosok közül a két liberót, Zoltán Annát és Farkas Barbarát emelném ki, valamint az ütő Bokor Laurát, aki az egyetem mellett röplabdázott, és szintén nagy segítséget jelentett. Nagy öröm az Extraligába jutás, de egyben nagy feladat is. A városban a legmagasabban jegyzett női csapat működtetéséhez már mindenképpen szükség volna az önkormányzat segítségére is, nagyon kellene, hogy a röplabdát is támogassa.

Dr. Mucsi Péter még annyit elárult, hogy lesz változás a vezetőedzői poszton, hiszen ő csak beugróként vállalta el, hosszú távon nehezen lenne összeegyeztethető a szakosztályvezetői munkával. A Haladás vezetősége folyamatosan egyeztet, tárgyal, később jelentik be, hogy a jövőben ki irányítja a csapatot és hogyan alakul a játékoskeret (a szövetség is feladta a leckét, hiszen a következő szezonban mindig kell két magyarnak a pályán lenni, aki nem liberó).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában