Labdarúgás

2019.01.07. 14:37

Osztrák bajnok hátvédet tesztel a Haladás

Korábbi osztrák bajnok hátvéd szerepel próbajátékon a Szombathelyi Haladásnál.

Pum András

Fotó: sportnews.com

A bajnoki táblázat utolsó helyén álló Szombathelyi Haladás vezetői korábban kijelentették: a tetemes, nyolcpontos hátrány ellenére mindent megtesznek, hogy a zöld-fehér csapat ősztől is NB I-es legyen, ennek érdekében megerősítik a keretet. Nos, eddig a volt kispesti középpályás, Holdampf Gergő írt alá, hétfőn pedig Lukas Rotpuller személyében osztrák védő érkezett próbajátékra.

Fotó: sportnews.com

A 27 éves, 188 centiméter magas, elsősorban belső védőként bevethető futballistára nem mondhatni, hogy váltogatja csapatait. Első profi klubja 2011-ben az Austria Wien volt, ahol egészen 2017 júliusáig futallozott – közben egy évet kölcsönben a szintén osztrák SV Riedben szerepelt. 2018 februárjában a spanyol másodosztályú Real Valladolidhoz szerződött, ám tavasszal egy mérkőzésen sem jutott szóhoz, nyáron távozott az Ibériai-félszigetről, azóta klub nélkül van. Rotpuller az osztrák első osztályban 133, a második ligában 22 bajnokin szerepelt. Az Austria Wien lila-fehér színeiben hat Európa-liga (El) selejtezőn, és négy El-főtáblás meccsen futballozott, utóbbiakon két gólt is szerzett. Ezen kívül egy Bajnokok Ligája-selejtezőn lépett pályára a háromszoros U17-es, egyszeres U20-as osztrák válogatott játékos. Rotpuller az Austria Wien csapatával a 2012/13-as szezonban osztrák bajnokságot nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában