kölcsönben futballozik

2019.01.18. 20:00

Portugál középpályás érkezett a Haladásba

Az FTC 30 éves irányító középpályása, Rui Pedro tavasszal kölcsönben a Szombathelyi Haladásban futballozik.

Pum András

Rui Pedrót Tóth Miklós üdvözölte

Fotó: Haladas.hu

A Budapest Honvéd védekező középpályása, Holdampf Gergő, a korábbi szlovák bajnok, Eb- (2016) és vb-résztvevő (2010) belső védő Saláta Kornél után újabb futballistát igazolt a Szombathelyi Haladás. A listavezető Ferencvárosi TC 30 esztendős irányító középpályása, Rui Pedro Couto Amalho, azaz Rui Pedro a tavaszi idényre a fővárosiak zöld-fehér szerelését a szombathelyiek zöld-fehér szerelésére cseréli. A portugál futballista hazájában, a Porto akadémiáján nevelkedett, majd a felnőtt csapat keretébe került, de ott csak egy Ligakupa-mérkőzésen kapott lehetőséget – így kölcsönben a portugál első osztályú Amadora (4 tétmeccs/0 gól), majd portugál második ligás Portimonense (24/0), Gil Vicente (34/11) és Leixoes (34/8) együttesében szerepelt. 2011-ben nem hosszabbított szerződést a Portóval, három évig a román első ligás CFR Clujban (75/11) játszott, rögtön az első idényében bajnok lett a kolozsvári gárdával.

Rui Pedrót Tóth Miklós üdvözölte
Fotó: Haladas.hu

A következő idényben a Bajnokok Ligájában szerepelhetett a kolozsvári csapattal, a Sporting Braga elleni hazai csoportmeccsen pedig mesterhármast lőtt. Majd 2014-ben hazatért, és két évre az Académica Coimbrához (57/19) szerződött. A 2016/2017-es idényt már a bolgár élvonalbeli CSZKA Szófiánál töltötte (25/4), ahol ezüstérmet szerzett. 2017 nyarán érkezett az FTC-hez. Első szezonjában hatszor volt kezdő, kétszer csere a Fradiban, az ősszel viszont csupán egy alkalommal, csereként lépett pályára. A különböző korosztályos válogatottakban 65 meccsen 20 gólt szerzett. Rui Pedro péntek reggel aláírta kontraktusát és elutazott a vasiakkal az egyhetes törökországi edzőtáborba. Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezetőjétől megtudtuk, nagy valószínűséggel az edzőtábor alatt egy további külföldi futballista is csatlakozik az együtteshez. Nem utazott el Kovács Lóránt, a középpályás vélhetően távozik Szombathelyről.

A zöld-fehérek első törökországi felkészülési meccsüket vasárnap délután a kazah másod­osztályú bajnok Okhzetpessel vívják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában