Törökországi edzőtáborba utazik a csapat

2019.01.17. 20:10

Saláta Kornél a Haladásé

A 40-szeres szlovák válogatott Saláta Kornél fél plusz egy évre aláírt a Haladás NB I-es labdarúgócsapatához.

Pum András

Saláta Kornélt Tóth Miklós ügyvezető igazgató üdvözölte

Fotó: Haladas.hu

A Budapest Honvédtól érkezett védekező középpályás, Holdampf Gergő után újabb játékossal erősödött a labdarúgó NB I. utolsó helyén álló Haladás. A 33 éves, 190 cm magas, 40-szeres válogatott, legutóbb a Slovan Bratislavában futballozó szlovákiai magyar Saláta Kornél fél plusz egy évre aláírt Szombathelyre.

– Noha a maribori edzőmérkőzésen csak egy félidőt játszott Saláta, ennyi idő alatt is jó benyomást tett a szakmai stábra, jól futballozott és remekül irányította a védelmet – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Tapasztalt, rutinos, sok nagy csatát megélt játékos, aki nagy segítségünkre lehet tavasszal. Rajta kívül még egy belső védőt szeretnénk igazolni.

Aki akár Guzmics Richárd is lehet. Információnk szerint a legutóbb a kínai Jenpien Funde csapatát erősítő 27-szeres válogatott futballistát megkereste a Haladás.

Saláta Kornélt Tóth Miklós ügyvezető igazgató üdvözölte
Fotó: Haladas.hu

– Valóban így van, tettünk ajánlatot Guzmicsnak, várunk a válaszára – mondta Tóth Miklós.

– A maribori edzőmérkőzésen jól éreztem magam a csapatban, jól is játszottunk, gólokkal nyerhettünk volna – mondta Saláta Kornél. – Úgy láttam, a Haladás nem egy kieső csapat, több van benne, mint amit ősszel produkált. Priskin Tamást már régóta ismerem, tőle korábban már informálódtam a klubról, s mivel jókat mondott, úgy döntöttem, első körben fél évre aláírok. Számomra is kihívás, de hiszek benne, hogy kiharcoljuk a bentmaradást.

Péntek délután – már Salátával is a fedélzeten – elrepül egyhetes törökországi edzőtáborába a Szombathelyi Haladás. A vasiak busza 10.30-kor indul Szombathelyről, az Antalyába induló repülőgép pedig 14 órakor száll fel a schwechati légikikötőből. A zöld-fehérek az Antalyától 30 kilométerre fekvő Larában, a Hotel Fame Residence-ben szállnak meg. Három felkészülési találkozót vívnak: vasárnap a kazah másodosztály bajnoka, az FC Okhzetpes lesz Jagodicsék ellenfele, kedden a román első osztály negyedik helyén álló Sepsi OSK, míg csütörtökön a román első liga 14. helyezettje, az FC Voluntari lesz az edzőpartner. A csapatok Törökországban egyeztetnek a kezdési időpontokról.

Az utazó keret. Király, Rózsa, Gyurján – kapusok. Habovda, Schimmer, Tamás, Kolcák, Saláta, Nyári, Németh Milán – védők. Mészáros, Rácz, Holdampf, Grumics, Németh Márió, Jagodics, Ofosu, Halmosi, Daushvili – középpályások. Gaál, Funso, Priskin, Rabusic – támadók. Stáb: Horváth Ferenc vezetőedző, Szamosi Tamás, Desits Szilárd másodedzők, Borsos Vilmos kapusedző, dr. Prugberger Simon orvos, Orbán Gergő, Varga Attila masszőrök, Lukács Tihamér erőnléti edző, Tóth Miklós ügyvezető igazgató, Vörös Csaba technikai vezető, Kocsis Milán marketingmenedzser. Bosnjak Predrag vállsérülése miatt nem utazik, míg Jancsó Andrásnak továbbra sem jött rendbe a begyulladt körme, így ő is Szombathelyen marad.

Mint ismert, az MLSZ – a kiemelt és fokozottan veszélyes mérkőzések kivételével – eltörölte a névre szóló jegy- és bérletértékesítést, a klubokra bízta, hogy a szurkolóikat a jövőben beazonosítják-e. A Haladás úgy döntött, nem kéri el a szurkolók személyes okmányait, azaz ezentúl nem névre szólóan árulják a jegyeket, bérleteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában